Ma ismét egy tradicionális ősmagyar street foodot sikerült összeügyetlenkednem. A hagyományos ízvilág önkéntelenül is kihúzta lelkem tévéantennáját, melyen csak délutáni Duna TV-s kívánságműsorokat sikerült befognom. Ennek szellemében tehát, amíg az alábbi receptet leírom, kérném a Bagzó tacskó vakkantott a mármarosi határban című magyarnótát Kerékgyártó-Kutas Rezső előadásában. Küldeném édesanyámnak, Paszternák Kálmánnének Tatárkankóra, Pötyi néninek és lányának, Eutanáziának, valamint perzsamacskájuknak, Mircinek Kancahergelőre.

Alkotóelemek:

1 fej karfiol
1/2 csésze liszt
1/4 csésze langyos víz
kevés só
1/2 uborka pálcikákra aprítva

A chilis bevonathoz:
2 ek olívaolaj
2 ek chiliszósz
1/4 csésze rizs- vagy fehérborecet
1 tk szójaszósz

Hovatovább a szószhoz:

3 ek mogyoróvaj
2 ek rizs- vagy fehérborecet
2 ek citromlé
2 tk reszelt gyömbér
1 ek szójaszósz
1 tk agaveszirup (de bármilyen hasonló állagú, édeskés gyász megteszi)
kevés langyos víz

A sütőt előmelegítjük 230 fokra. A karfiolt kérdezősködés nélkül rózsáira cincáljuk, ódzkodjunk a túl nagy szeletektől, mint zsiráf a mackóalsótól! A víz, liszt és kevés só elegyéből csomómentes vegyületet alkotunk, ha túl száraznak találjuk, további langyos vízzel regulázzuk. Miután negyed óráig állni hagytuk, a karfioldarabokat rutinosan megmártjuk benne, majd egy hőálló üvegtálba halmozzuk őket. Sütőbe tesszük, összvissz negyed óráig hagyjuk bent, nem tovább. Közben előkészítjük a chilis elegyet oly módon, hogy az összetevőket egy serpenyőbe öntjük, majd kevergetjük, és felmelegítjük. (Nem forraljuk fel, mert bajok lesznek, világos?) Kivesszük a karfiolt, egy ún. tálba halmozzuk, majd az imént említett löttyel kíméletlenül nyakon öntjük és összerázzuk. Majd visszatesszük a sütőbe további 3-4 percre. De addig sem limbózunk a konyhában saját szórakoztatásunkra, hanem a mogyoróvajas szósz összetevőit összekeverjük egy tálban, végül annyi vizet adunk hozzá, hogy krémes állagú legyen. A kész művet felnyiszatolt uborkával szervírozzuk, hogy joggal vádolhassanak minket hatásvadászattal!

És akkor most spanyol nyelvlecke:

Chili CON carne - mexikói csípős babgulyás roppant tapló mészáros által torkon döfött, kivéreztetett és ledarált, kedves és jóindulatú néhai élőlénnyel, egy konyhás néni kalapáljon a klumpájával izzó vasszögeket a fülébe annak, aki erre képes, de felidegesítettem magam!

Chili SIN carne - mexikói csípős babgulyás olyanok számára, akik képesek az együttérzésre, szolidaritásra, és nem pedig traktorlelkű, gumicsizmájukból libazsírt kanalazó, jégeralsós paraszt cickányvitézek!

(És ha már az Index főoldalnak köszönhetően olyanok is idetaláltak, akik nem ismerik a blog hangvételét: A leírtakat azok számára is kéretik nem komolyan venni, akik komplett állatkerteket nyelnek le vacsorára. A szerző maga is kínosan hosszú ideig gyarapította a dögevők sorát ahhoz, hogy bárkit is kioktasson, köszönöm a figyelmet!)

Ésakkor következzék ez utóbbi egy ultravilágbajnok, íz-Csomolungmát felvonultató, gasztronómbálna kiadásban ezen hozzávalókkal:

200g szejtánpor
1 dl szójaszósz
1,5 dl langyos víz
1 fej vöröshagyma
400g vörösbab (konzerv)
200g kukorica (konzerv)
2 gerezd fokhagyma
1 tk füstölt pirospaprika
1/2 tk őrölt római vagy fűszerkömény
1/2 kaliforniai paprika
1 hegyes erős zöldpaprika
1 piros chilipaprika
1 dl paradicsomsűrítmény
1,5 dl vörösbor
só, bors
cayene bors, szeletelt japaleno (tankhajónyi)

A szejtánport összeöntjük a szójaszósszal és a vízzel, majd egy táltos gyöngytyúk sebességével alaposan összegyúrjuk. Ha még mindig száraz, mint egy okmányirodai alkalmazott életrajzi regénye, további vizet adhatunk hozzá. 20 pedig állni hagyjuk, majd 4-5 részre szeleteljük. Szójaszósszal és/vagy zöldfűszerekkel ízesített vízben addig főzzük, míg fel nem jön a víz tetejére. A főtt szejtánt felkockázzuk, aprítóban durvára daráljuk, majd 3 evőkanálnyi olívaolajon megpirítjuk, megsózzuk és hagyjuk békében. A vöröshagymát felaprítjuk, megpároljuk, mint a sicc, majd hozzáadjuk a felkockázott kaliforniai és erős zöldpaprikát és az összetört fokhagymát. 3-4 percig közepes lángon tutujgatjuk fakanállal. Hozzáadjuk a füstölt pirospaprikát, az őrölt köményt, majd a lecsepegtetett vörösbabot és kukoricát. Miután elkevertük, gyanakodva hozzáadjuk a darált szejtánt, a paradicsomsűrítményt és a vörösbort. Sózzuk,borsozzuk, és beletesszük a felaprított chilipaprikát. Kapszaicinfüggők cayene borssal és jalapenóval segíthetik elő arcuk felgyulladását.

Mindenekelőtt: aki képes megtalálni a kapcsolódási pontot a cím és az alábbi fotográfia között, azt kulturálisan túlképzettnek minősítem, és abban az esetben is készen állok örökbe fogadni, ha az anyám lehetne. (A lakásba viszont csak akkor jöhet be, ha egy érett, felelősségteljes 17 éves thaiföldi cserediáklány az illető. Ez esetben a szobámba is szabad bejárása van.)

Nos, igen, a blog gazdája ismét megerőltette magát, és leszállította egy olyan előkelő specialitás veganizált változatát, melyet olajsejkek is csak négyévente engedhetnek meg maguknak. (Többen már belerokkantak anyagilag, és jelenleg is közmunkásként tengődnek Abu Dhabi utcáin.) Ellenben bátran kijelenthetem, hogy ez a fajta vegán majonéz egy újabb szinonima a tökéletességre. Ami már csak azért is felüdülés, mert a korábban általam kóstolt változatok inkább emlékeztettek valami tejfölös-mustáros méhlepényre. És most, hogy meghoztam az étvágyat, lássunk munkához!

Előkészíti:

2 nagyobb édesburgonya
1 tk füstölt pirospaprika
1 ek olívaolaj
só, feketebors

A majonézhez pedig:
1/2 csésze szójatej (természetesen natúr)
1/2 csésze olívaolaj
1 ek almaecet
1 ek citromlé
1 tk dijoni mustár
1/2 ek agave szirup (bármilyen sűrű, édes, emberi fogyasztásra alkalmas lötty megteszi)
1 tk kukoricakeményítő
1 kk só

A sütőt előmelegítjük 220 fokra. Az édesburgonyát NEM hámozzuk meg, ellenben jól megmossuk - hacsak nem rendelkezünk bőrizomtömlővel, hogy szeressük a termőföldet. Vonakodva felszeleteljük, de nem kell apróra, 7-8 centis szeletek pont megfelelőek. Minden bravúrunkat bevetve egy ún. tálba halmozzuk, majd rászórjuk a paprikát, sózzuk, borsozzuk, rálocsoljuk az olívaolajat, és összerázzuk. 40-45 percre sütőbe helyezzük. (Természetesen forró sütőbe, ellenkező esetben párolódni fog és töttyedt lesz, mint egy... najó, ezt a hasonlatot az érzékenyebb lelkű olvasók érdekében máskorra tartogatom.) A majonéz összetevőit az olívaolaj kivételével hatásvadász módon turmixgépbe helyezzük, majd egy jó percig magas fokozaton összemixeljük. Ekkor visszaveszünk a fokozatból, majd a turmixgép folyamatos zsinnyegtetése közben lassan hozzáadagoljuk az olívaolajat. A kész matériát jó fél órára hüttőbe tesszük.

Tortillaleves, hogyne. Állatságokat én is tudok mondani: buktafőzelék. Turbinametélt csapágyas melltartósalátával. Konfitált ateizmusragu ok-okozati összefüggésekkel és geocentrikus világnézettel tálalva. Máskor, ha nagyon mexikói akarsz lenni, inkább takarítsál feketén egy texasi McDonald's-ban! - eddig a kétkedők hangja. Pedig a tortillaleves nagyon is létező jelenség, és olyannyira autentikus, hogy a bevándorlási hivatal kis híján rám törte az ajtót, miközben elkészült.

Beszerzendő:

1 fej vöröshagyma
1 sárgarépa
1 kaliforniai paprika
ízlés szerint jalapeno paprika (tehát egy tartályhajónyi, meg még egy kicsi)
4 gerezd fokhagyma
1 tk oregánó
1 tk őrölt kömény
1 tk chilipor
400 g (azaz egy konzerv) vagdalt paradicsom
1 dl paradicsomszósz
3 csésze zöldségleves-alaplé (ezt én sem tudom micsoda, de a leveskocka-víz kombóval állítólag helyettesíthető - üdv: a négyszeres Michelin-csillagos blogger)
1 db lime leve
2-3 ek csicseriborsó
4-5 kukoricatortilla
1 avokádó
só/bors

El-ké-pesz-tő-en forradalmi indításként a felkockázott vöröshagymát megpároljuk. Hozzáadjuk a szintén felkockázott sárgarépát és a kaliforniai paprikát, és jó három percig közepes lángon kevergetjük. Hozzápasszítjuk az összetört fokhagymát, a felaprított jalapenót és a fűszereket, majd fél percnyi cicázás után minden rutinunkat latba vetve hozzáadjuk a vagdalt paradicsomot és a paradicsomszószt. Belefacsarjuk a lime-ot, majd jöhet a legbizarrabb(nak tűnő) összetevő, a 2cm-es kockákra vágott kukoricatortilla. Ezt az elegyet - ha nincs jobb dolgunk - jó tíz percen át főzzük kis lángon, majd levesszük a tűzről, és egy botmixer nevezetű aparát segítségével összeturmixoljuk. Kegyelemdöfésként hozzáadjuk a felkockázott avokádót, és csicseriborsóval dekoráljuk a hatásvadász ételfotó érdekében (is).

Néhanapján teret kell engedni a bennünk lakozó autótáskás-ételhordós panelházi technikatanárnak, akinek két hobbija van: felidegesíti magát az esti híradón és lakógyűlésre jár. Felesége pedig a mai napig abból a szakácskönyvből alkot, amit 1982 karácsonyára kapott ajándékba az Aranypók boltos mackófelső mellé. Itt ugyan némileg elhalványul a következő receptben rejlő proliromantika, a hasonló egyedek körében ugyanis még a vadvízi kalandtúra is nagyobb népszerűségnek örvend, mint a vegán táplálkozás. Ettől függetlenül egy klasszikus lakótelep-kompatibilis fogásról van szó, melyet ki más is narrálhatna hitelesebben zárójeles megjegyzéseivel, mint ő:

A zöldbabfőzelékhez beszerzendő:

50 dkg zöldbab (Üveges is megteszi az ABC-ből. Ami a piacon folyik, az rablás.)
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1/2 csokor petrezselyem
1 pohár szójajoghurt (Megvan a véleményem a hasonló urizálásról! Mi még a kaukázusi kefirért is kihajtjuk a belünket, a kékvérűek meg szójajoghurtban pancsolnak a Rózsadombon!)
1 ek fehérliszt
1 ek pirospaprika
1 ek almaecet
só

A felkockázott hagymát olívaolajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk az összetört fokhagymát. (Nagyságos asszonyék bizonyára olívaolajat használnak. Mi egy Traubi szódás flakonba öntöttük a napraforgóolajat, amiben a sertéskaraj sült. A nyomdásznak és a tanárnőnek ez is megteszi.) Hozzápasszítjuk a pirospaprikát, majd 3 dl vizet adunk hozzá, ha némileg felforrt, jöhet a zöldbab. Pár percig főzzük, közben a joghurtot csomómentesen elhabarjuk a liszttel. Állandó kevergetés közben a zöldbabhoz adagoljuk, végül hozzáadjuk az almaecetet és a petrezselymet.

A zabfasírthoz:

20 dkg zabpehely (Fasírtot zabpehelyből? Már bocsánat, de büszkeség is van a világon, senki kedvéért nem leszek kanári! Ráadásul a bútorrakodáshoz is kell a menzás pacal meg a vesevelő.)
10 dkg zsemlemorzsa
1 fej vöröshagyma
1 db sárgarépa
1 ek pirospaprika
1/2 csokor petrezselyem
1 ek szezámmag
1 tk őrölt kömény
só

A felkockázott hagymát megdinszteljük (Na, most már elég lesz, olyan gázszámlát kapunk, hogy a hónap hátralévő részében kátránypapíron kell majd élnünk! Matyit meg járathatjuk mamuszban tornaórára!), majd hozzáadjuk a lereszelt sárgarépát, az összetört fokhagymát és a fűszereket. Ha az egész hóbelevanc megpárolódott, felöntjük 2,5 dl vízzel (Na, még ez is! Nem gondoltam volna, hogy pont egy receptbe fog belerokkanni a család!), felforraljuk, majd hozzáadjuk a zabpelyhet és összekeverjük. Pár percig főzzük, majd levesszük a tűzről, és hagyjuk teljesen kihűlni. Ezután fasírtokat formázunk belőle, zsemlemorzsába forgatjuk, majd kevés olajon kisütjük egy serpenyőben. (Egész gusztusos lett a végeredmény! Csak nehogy Janka néni kiszagolja, mint múltkor a kisüsti szilvát! Olyan, mint egy karvaly vadászkutya felmenőkkel.)

Van az úgy, hogy az ember előbb fojtaná magát egy árvíz sújtotta menyétmenhely vízébe, mint hogy rábírja magát, hogy lebotorkáljon a húsz méterre lévő éjjelnappaliba. Nos, ma mélyen átéltem ezt az érzést. Ilyen helyzetekben adódik a kérdés: vajon mit lehet összedobni a hűtőben megbúvó alapanyagokból? Az egyetlen dolog, ami meggátolt ebben az az volt, hogy a piros aranyas-mogyoróvajas citrom inkább nyári specialitás. Végül levonszoltam magam a legközelebbi üzletbe, ám elhatároztam, hogy dafke valami egyszerű kajával fogok véres bosszút állni az univerzumon. Sikerült.

Zutaten:

20 dkg hosszúszemű rizs
4-5 hüvely kardamom
1/2 kk őrölt szegfűszeg
10 dkg csiperkegomba
1 ek szezámolaj
2 nagy gerezd fokhagyma
3 ek szójaszósz
1 dl száraz vörösbor
1/2 csokor petrezselyem felaprítva

A rizst mély szakértelemmel feltesszük főni kétszeres mennyiségű vízben, sózzuk, majd hozzáadjuk a kardamomot és a szegfűszeget. Egy edényben szezámolajat hevítünk, majd hirtelen felindulásból belenyomjuk a fokhagymát. Fél perc párolódás után kis lángon tartjuk, majd hozzálötyböljük a szójaszószt és a vörösbort is. Hozzáadjuk a gombát és puhára pároljuk. Mivel a gombás szósz arcátlanul finom, ezért nem adjuk hozzá a rizst, (nehogy már felszívja, mint Tony Montana a fehér port), hanem kizárólag a tányéron elegyítjük a gombával, miután eltávolítottuk belőle a kardamommagokat.

Ebben az elidegenedett világban a társasházi lakók szinte semmit nem tudnak egymásról. Legfeljebb azt, hogy a szomszéd mikor süti azt a tetves bundás kenyeret! Na, és valami hasonló lehet az helyzet az alábbi étellel is, illetve bármivel, amiben sült fokhagyma szezámolajjal és szójaszósszal keveredik. Ebből kifolyólag ez az elegy különösen alkalmas éhségsztrájkolók szívatására. Amúgy meg a végeredmény világbajnok kategóriás, még ha a szomszéd meg is gyanúsít a távol-keleti szaghatások alapján, hogy közünk van Mirci nevű perzsamacskája eltűnéséhez.

Beszerzendő:

1/2 fej karfiol
1/2 csésze csicseriborsó- vagy fehérliszt
1/2 csésze szójatej (pocsolyaízű natúr, nem valami édesített gyász!)
1 ek sütőpor
1 ek fokhagymapor
4 dl étolaj
1 ek szezámolaj
2 gerezd fokhagyma
1/2 csésze szójaszósz
2 ek rizs- vagy fehérborecet
1 ek barnacukor
2 ek chiliszósz
1 ek kukoricakeményítő
1 ek szezámmag
2 szál zöldhagyma

A lisztet, a szójatejet, a sütőport és a fokhagymaport egy tálba lötyböljük, majd csomómentesre keverjük. (Ez abban különbözik a palacsintatésztától, hogy nem az.) A rózsáira bontott karfiolt beletuszkoljuk a tésztába, hogy mindenütt befedje, majd forró olajban kisütjük. Egy wokban (ami hétszentség, hogy nincs otthon, de a receptben így érhetjük el a szakszerűség látszatát) szezámolajat hevítünk, hozzáadjuk az összetört fokhagymát. Egy percig pároljuk, majd hozzáadjuk a szójaszószt, az ecetet, a barnacukrot és a chiliszószt, majd miután jól összekevertük, elkeverjük benne a kukoricakeményítőt. Ha besűrűsödött, hozzáadjuk a kisütött karfiolt, és cefetül elkeverjük a szósszal. Szezámmaggal és vékonyra vágott zöldhagymával dekoráljuk, rizsával tálaljuk.

A vasárnapi rántott hús élményétől még a legvérmesebb vegánok sem mentesültek életük során. Szintén minimálisra tehető azon szerencsések száma, akiknek nagyanyja épp nem a Jó ebédhez szól a nótát bőgette, miközben az olajszag mustárgázként terjedt a lakásban. És ha már itt tartunk, kötelességem mellékesen értekezni a magyarnóta videó műfajáról. Vegyük pl. az alábbit: a szemüveges, bongyor vadgalamb Fruttiból szőtt zakójában és Foxi Maxi csokornyakkendőjében turbékol szíve hölgyének, aki nem hogy nem tömi ki őt, de még a boroskancsót sem húzza a fejébe.

Na, a hasonló élményeket megsemmisítendő, megpróbálkoztam a rántott szejtánnal oly módon, hogy még véletlenül se köszönjenek vissza a nyomasztó vasárnapi emlékek. És most az akciórész:

Zutaten:

A szejtájhoz:

200g szejtánpor
90g tönkölyliszt
2,5 langyos víz
só, fűszerek ízlés szerint (tárkony, rozmaring, fokhagymapor javallott)
100 g zsemlemorzsa
2 dl szójatej
100g fehérliszt
4dl étolaj

A salsához:
6 db paradicsom
1 csokor koriander
1 vöröshagyma
2 jalapeno vagy hegyes erőspaprika
1 nagy gerezd fokhagyma
1 lime leve
kevés olívaolaj
só, bors
5-6 tortillalap

A szejtánport, a lisztet és a fűszereket összekeverjük, hozzáadjuk a vizet, és robosztus mozdulatokkal gyorsan összegyúrjuk. Fél órát pihentessük. (Kijelentő mód.) A szejtánt horizontálisan 1-2 cm vastag szeletekre vágjuk, majd feltesszük főni, a vizet szintén fűszerezzük. Miután felforrt, közepes lángon további fél órán át főzzük. Ha elkészült, kivesszük a vízből, hagyjuk kihűlni, majd húsklopfolóval kilapítjuk. (Lehetőség szerint társasházban a konyhakövön, vasárnap reggel hatkor.) A szejtánszeleteket először lisztben, majd szójatejben és zsemlemorzsában megforgatjuk, végül bő, forró étolajban kisütjük, világos? Ha megsült, 2-3 cm vastag csíkokra vágjuk. Közben a zöldségeket apróra vágjuk, a hagymát felcsíkozzuk, egy tálban összekeverjük, majd miután belefacsartuk egy lime levét, sózzuk és borsozzuk. Tortillába tekerve szervírozzuk, ha jót akarunk.

Életemben először próbálkoztam meg vietnami étellel, és meg is lett a böjtje. A pho leves ugyan kifogástalan lett, de a háborús emlékek úgy is rám törtek, hogy sosem jártam Vietnamban. Például amikor '62-ben megbízást kaptunk a fiúkkal, hogy robbantsuk fel az összes vasútvonalat Hanoi környékén, de a sárgák tőrbe csaltak minket. Emlékszem Williams közlegényre, oklahomai srác volt. Napbarnított, sötét szemű, igazi jóképű strici, akiért döglöttek a nők. Naphosszat mesélt nekem arról, mihez kezd majd, mikor hazatér. "Nyitok egy éjszakai klubot a tengerparton, és megkérem a barátnőm kezét. De előtte feldugom ezt a puskát Ho Si Minh seggébe." - ez volt a szava járása. Még aznap ellőtték a golyóit abban a Hanoi pokolban. No, de hagyjuk a fiktív múltat, és térjünk a lényegre:

Beszerzendő:

1 karalábé
1 nagyobb sárgarépa
1 csöveskukorica
1 alma
1 szál póréhagyma
1 chilipaprika
2-3 vékony szelet gyömbér
2 db csillagánizs
2 db fahéjrúd
3 hüvely kardamom
1 fej vöröshagyma
80 g lapos rizstészta (de bármilyen lapos tészta megteszi, én pl. bármilyet használtam)
80 g tofu
80g gomba
1/2 lime

A zöldségeket és a meghámozott almát felszeleteljük, és 3,5 liter víz és egy kiskanál só hozzáadásával 20 percig közepes lángon alaplevet főzünk belőle. ("Uram, itt nem tehetem le a helikoptert, errefelé hemzsegnek a vietkongok!") Közben egy száraz serpenyőben lepirítjuk a kettévágott, megpucolt hagymát, gyömbért és a fűszereket. Az égett részeket egy késsel letisztítjuk, majd az egész hóbelevancot az alapléhez adjuk. ("22-es, csapdába estünk. Ismétlem, csapda, sárgák mindenütt! Hol a francban van a légicsapás?!") Közben sós vízben megfőzzük a tésztát, kisütjük a tofut (pl. az itt taglalt módon), és megpároljuk a gombát. Ezeket egy mélyebb tányérba helyezzük, felöntjük a leszűrt alaplével, majd felszeletelt lime-mal és egy kevés zöldhagymával dekoráljuk. ("Tartson ki, fiam, nemsokára hazamehet!")