Tortillaleves, hogyne. Állatságokat én is tudok mondani: buktafőzelék. Turbinametélt csapágyas melltartósalátával. Konfitált ateizmusragu ok-okozati összefüggésekkel és geocentrikus világnézettel tálalva. Máskor, ha nagyon mexikói akarsz lenni, inkább takarítsál feketén egy texasi McDonald's-ban! - eddig a kétkedők hangja. Pedig a tortillaleves nagyon is létező jelenség, és olyannyira autentikus, hogy a bevándorlási hivatal kis híján rám törte az ajtót, miközben elkészült.

Beszerzendő:

1 fej vöröshagyma
1 sárgarépa
1 kaliforniai paprika
ízlés szerint jalapeno paprika (tehát egy tartályhajónyi, meg még egy kicsi)
4 gerezd fokhagyma
1 tk oregánó
1 tk őrölt kömény
1 tk chilipor
400 g (azaz egy konzerv) vagdalt paradicsom
1 dl paradicsomszósz
3 csésze zöldségleves-alaplé (ezt én sem tudom micsoda, de a leveskocka-víz kombóval állítólag helyettesíthető - üdv: a négyszeres Michelin-csillagos blogger)
1 db lime leve
2-3 ek csicseriborsó
4-5 kukoricatortilla
1 avokádó
só/bors

El-ké-pesz-tő-en forradalmi indításként a felkockázott vöröshagymát megpároljuk. Hozzáadjuk a szintén felkockázott sárgarépát és a kaliforniai paprikát, és jó három percig közepes lángon kevergetjük. Hozzápasszítjuk az összetört fokhagymát, a felaprított jalapenót és a fűszereket, majd fél percnyi cicázás után minden rutinunkat latba vetve hozzáadjuk a vagdalt paradicsomot és a paradicsomszószt. Belefacsarjuk a lime-ot, majd jöhet a legbizarrabb(nak tűnő) összetevő, a 2cm-es kockákra vágott kukoricatortilla. Ezt az elegyet - ha nincs jobb dolgunk - jó tíz percen át főzzük kis lángon, majd levesszük a tűzről, és egy botmixer nevezetű aparát segítségével összeturmixoljuk. Kegyelemdöfésként hozzáadjuk a felkockázott avokádót, és csicseriborsóval dekoráljuk a hatásvadász ételfotó érdekében (is).