Kalapos gyorshajtó, észak-koreai diszkódrog, virtuóz vuvuzelás, egészséges junkfood. Na, ez utóbbi korántsem paradoxon. Akkor sem, ha Hombárovics Lajosné hülyén néz a lakókocsiból, ha a balatonakarattyai strandon vöröslencsés céklaburger után érdeklődünk. A következő étellel azon vegánoknak sem feltétlenül lehetnek fenntartásai, akik a biobolton kívül levegőt sem hajlandóak venni.

Kérném előkészíteni az alábbiakat:

130 g vöröslencse
1/2 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 db meghámozott, felkockázott célka
1 evőkanál szójaszósz
1 marék petrezselyem apróra nyiszatolva
1/2 kiskanál chili
1/2 kiskanál édes fűszerpaprika
3 evőkanál kókusztej (akár el is hagyható)
100 g teljes kiőrlésű liszt
só, bors

Hovatovább:
6-7 db császárzsemle
néhány salátalevél
pár szelet paradicsom
hómméd paradicsommártás (pl. felkockázott hagymához és összezúzott fokhagymához párolás után hozzáadunk 2 dl sűrített paradicsomot, kevés chilit és egy kiskanál oregánót, bazsalikomot és sót)

A vöröslencséhez hozzáadunk 1l forró vizet, majd kis lángon kb. 12 percig főzzük tapasztaltan, türelmesen. Ha kész, leszűrjük, majd a vöröshagyma és a cékla társaságában összeturmixoljuk, majd egy tálba kiöntve mély szakértelemmel félretesszük. Egy másik, kisebb méretű tálba beleöntjük a szójaszószt, a fűszerpaprikát, a chilit, belenyomjuk a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, majd hozzálötyböljük a vöröslencsés-céklás masszához. Jól összekeverjük, majd hozzáadjuk a kókusztejet és a lisztet. Ha túl totymákosnak találjuk a formázáshoz, további lisztet keverünk bele. Nem lacafacázunk, megsózzuk, borsozzuk. A céklás elegyből pogácsákat formázunk, majd kevés olívaolajban mindkét oldalán kisütjük. Legvégül a felvágott császárzsemlék közé helyezzük a saláta, a paradicsom és a szósz társaságában.

Az idetévedő laikus egyed most úgy érezheti magát, mint az a 7 éves kiskölök, aki a karácsonyfa alatt megleli a Nintendós dobozt, majd amikor kibontja, akkor szembesül vele, hogy a vicces kedvű szülők abba gyömöszölték bele a rénszarvasos szvettert. Tudniillik, ha nagyon leegyszerűsítjük a dolgot, a szóban forgó étel népies neve: LENCSEFŐZELÉK. Szó se róla, nagyon távolról rokonságot ápol azzal a borzembrióból és sakálnyálból erjesztett barna rettenettel, melyet az óvodai vérdadus próbált meg letuszkolni a torkunkon. De ha objektíven nézzük, köze nincs hozzá. Mint a tradicionális magyar főzelékek esküdt ellensége, bátran mondhatom, hogy ennél finomabb ételhez (és ez globálisan, sőt, két tejútrendszer között értendő) csak igen ritkán volt szerencsém.

Alkatrészek:

25 dkg vöröslencse
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 kiskanál őrölt gyömbér vagy 1 cm-es lereszelt gyömbérgyökér
2 kiskanál őrölt kömény
2 kiskanál garam masala
1 kiskanál mustármag
1 kiskanál kurkuma
1 kiskanál őrölt görögszéna
1 kiskanál őrölt chili
1 kiskanál őrölt koriander
3 dl kókusztejszín vagy sűrű kókusztej (pl. ez a fajta különösen javallott)
400 g konzervparadicsom
1 citrom leve
só

A vöröshagymát felkockázzuk és a belenyomott fokhagyma társaságában olajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a gyömbért, a köményt és a mustármagot, és jó két percig együtt pároljuk jó két percig. Egy kevés víz után belepasszítjuk a garam masalát, a görögszénát, a kurkumát, a koriandert és a chilit. Ezt a vegyületet pár percig kevergetjük, majd belelöttyintjük a kókusztejszínt, a konzervparadicsomot és 1 dl vizet. Mivel egy marék rajzszeg hamarabb puhul meg, mint a vöröslencse, így gyakori kevergetés mellett kb. 15-20 percig főzzük. Legvégül hozzáadjuk a citromlevet és a sót, majd álmélkodva szervezetünkbe juttatjuk.

Attól a férfitól, aki nekiáll muffint sütni, lazán kitelik, hogy az elfogyasztott krémlikőr hatására elsírja magát a Grace klinikán. Igaz, ehhez a recepthez csupán muffinformára volt szükség, de ezen sorok írója mégis szükségét érezte, hogy elejét vegye a rosszmájú gyanúsítgatásoknak, így esztétikus női segítséget vett igénybe. Sőt, ő maga csak a humusz elkészítésében asszisztált a sütési folyamathoz. Apropó, a humuszról jut eszembe... Sosem fogom elfelejteni, mikor még gasztronómiai Forrest Gumpként a boltban vásároltam az említett csicseriborsós készítményt, és a diákmunka pólós teszkóskislány halálosan komoly arccal rákérdezett: "Megkérdezhetem, hogy ezt milyen növényhez fogod felhasználni?" Most pedig következzen a metódus, ami - kivételesen - időigényes folyamat:

Komponensek:

25 dkg édesburgonya
egy kisebb cukkini
3 tortilla
1 marék bazsalikomlevél vagy 2 kiskanál szárított bazsalikom
1 marék petrezselyem
10 dkg bébispenótlevél
3 dkg dió
1 gerezd fokhagyma
1 citrom leve
só, bors
20 dkg humusz

Az édesburgonyát meghámozzuk, és ne legyünk rest kb. 1 centis kockákra szabdalni őket. Egy tálban összekeverjük 1/2 dl olívaolajjal, majd tepsiben 200 C-ra melegített sütőben kerek 30 percig sütjük. Ekkor hozzáadjuk a meghámozott, szintén 1 centis kockákra nyiszatolt cukkinit, és további 15 percig sütjük. Eközben robosztus kiállással elkészítjük a pestót: a spenótleveleket turmixgépbe gyömöszöljük a dió, a bazsalikom, a petrezselyem, a citromlé, kevés olívaolaj az összezúzott fokhagyma társaságában, és vérben forgó szemekkel összeturmixoljuk. Ezt követően a tortillákat felnegyedeljük, és a képen látható ejjdegusztusos formában 2-2 negyedet 1-1 olívaolajjal kikent muffinformába tuszkolunk. Ha a burgonya és a cukkini megsült, egy tálba helyezzük, és miután némileg kihűlt, mély szakértelemmel összekeverjük 2 evőkanál diópestóval. Ezt az elegyet belelapátoljuk a tortillacsészékbe, majd jó 15 percig sütőbe tesszük őket. (Eközben humuszt készítünk pl. az itt leírt módon.) Ha megsült, az édesburgonyás elegy tetejére pöccintünk egy-egy evőkanál pestót és humuszt, majd a kész művet szájszervünkbe helyezzük.

A kínai büfé, mint orosz rulett - ez a téma dietetikai, bakterológiai, sőt toxikológiai témájú szakdolgozatok ezreihez szolgáltatna hálás témát. Ám szerencsére azok kedvét is elvehetjük a hasonló objektumok látogatásától, akik - az egészségügyi szempontokon naivan túllendülve - semminemű kivetnivalót nem látnak az itt fellelhető állati maradványok elfogyasztásában. Pl. azáltal, hogy felkeltjük a gyanút bennük: lehet, hogy a szecsuáni "csirke" valaha a Mirci névre hallgatott. Vagy: a nyolc kincs mártásban fuldokló entitást egykor kenyérhéjjal etették a Blahán. Ezzel szemben kár lenne tagadni, hogy a kínai konyha ízvilága kitűnő is tud lenni. Én pl. még nem találkoztam olyan létformával, aki mélységes undorral beszélt volna a pirított tésztáról. Ami ráadásul otthon is lazán elkészíthető - bizarr alapanyagok felhasználása nélkül.

Úgy mint:

1 fej vöröshagyma
1 (kisebb) fej lilahagyma
1 db nagyobb sárgarépa
1 db nagyobb fehérrépa
1/2 uborka
ízlés szerint bambuszrügy (opcionális)
1 dl szójaszósz (minél sötétebb és sűrűbb, annál jobb)
250 g spagetti vagy kínai üvegtészta
pár csepp chiliszósz

A spagettit enyhén olajos, sós vízben alattomosan megfőzzük. Közben az alábbi dallamot mély átéléssel dúdolgatva meghámozzuk és vékony csíkokra (illetve pálczikákra) vágjuk. A hagymát kevés olajon megdinszteljük, majd a többi zöldséget hozzá adva fedő alatt pár percig pároljuk. (Ne főzzük túl!) Ekkor hozzáadjuk a szójaszószt, majd a kifőtt spagettitésztát és a chiliszószt. Kis lángon összeforgatjuk, és hagyjuk, hogy összeérjenek.


Kulturális adalék:

A tésztagyúrás nevezetű manővert eddig kizárólag kifőtt spagettin sikerült gyakorolnom. Valahol a lelkem mélyén tisztában voltam vele ennek céltalan mivoltával, ezért jobbára csak sutyiban műveltem, mikor senki nem lát. Tapasztalatlanságomból kifolyólag pedig kissé félve vágtam bele az említett műveletbe akkor, amikor már valamiféle lisztes elegyet kellett megmunkálni, értsd: a tésztagyúrás valódi funkcióval bírt. Mint pl. a naan kenyér esetében. Súlyos társadalmi igazságtalanságnak éreztem, hogy ez úgy él a köztudatban, mint szakállas-turbános férfiak kiváltsága. Egyetemben a kígyóbűvöléssel és a szöges ágyon való éjszakázással. Senki nem vitathatja el a jogot az európai emberektől, hogy kobramarás következtében görcsbe merevedjenek! Hát még a naan legyártását.

Ennek szellemében előkészítjük az alábbiakat:

340g búzaliszt
190 ml langyos víz
1 evőkanál cukor
1 evőkanál száraz élesztő
2,5 evőkanál olívaolaj
3 evőkanál natúr növényi joghurt
1 kiskanál só

A vizet egy mélyebb edénybe lötyböljük, majd az élesztőt és a cukrot a leghatározottabban elkeverjük benne. Ezt a vegyületet jó fél óráig állni hagyjuk. Ezt követően mehet bele az olaj, a joghurt, a liszt, majd a só. A totymákos, ragacsos vegyületet kézzel összedolgozzuk, majd egy lisztes deszkára helyezzük, ahol tovább gyömöszöljük. Ezt követően egy zárható tetejű műanyag doboz aljára pár csepp olívaolajat öntünk, belehelyezzük a tésztát, majd kíméletlenül lezárjuk. Jó két órát állni hagyjuk, mialatt felpuffad, mint a minyonnal táplált tengerimalac. Ezt követően kisebb darabokat szaggatunk belőle, és lisztes deszkán kinyújtjuk. (Sodrófa híján balzsamecetes üveggel, mint ezen sorok higiénikus lejegyzője.) Fontos, hogy igen vékony legyen! Legvégül az így kapott tésztákat mindkét oldalon szárazon megsütjük egy tapadásmentes serpenyőben. A tésztát rutinosabbak összetört fokhagymával vagy összetört chilipaprikával is ízesíthetik.

Bármit is pofáznak a kontár pszichológusok, a személyiségfejlődés legfontosabb jele, hogy az ember hajlamos megbarátkozni olyan ételekkel, melyeket az óvodában megutáltattak vele. Persze, ez korántsem azt jelenti, hogy nagyvonalúan meg is bocsát az illetőnek, akinek köszönhetően megutálta az ominózus fogást. Klári néni, ha ezt olvasod: Gyűlöllek! Ha megtudom, hol laksz, meglátogatlak, és kávézaccot öntök a fikuszod virágföldjébe! Borotvahabot fújok a fürdősapkádba! Beoltom a tengerimalacodat gyermekbénulás ellen! Beöltözök a férjednek, és miután elalszol mellettem az ágyban, kitépkedem a fülszőrödet! Margit óvónénire ugyanezek vonatkoznak! Tudniillik ő is kulcsszerepet játszott benne, hogy a céklát elkönyveljem az univerzum legundorítóbb zöldségének. Eljött azonban az idő, hogy legyőzzem előítéleteimet, és életemben először ebből az alapanyagból alkossak valami ehető, urambocsá', finom dolgot. És újfent beigazolódott a teóriám, miszerint az indiai fűszerezéssel képtelenség tévedni.

Előkészítendő:

1 kg cékla
1 kiskanál római kömény
1/4 kiskanál őrölt chili
1 kiskanál kurkuma
1/2 kiskanál görögszéna (de ha lepkeszegmag néven találkozunk vele, akkor se rémüljünk meg tőle, ugyanis nem azonos a keszegmaggal... ami egy nem csak hogy nem vegán, de gusztustalan összetevő is)
só

Továbbá:
25 dkg rizs
3 paradicsom
1 kiskanál római kömény
1/4 kiskanál asafoetida
1/2 kiskanál őrölt chili
2 kiskanál kurkuma

A céklát mély szakértelemmel meghámozzuk, felkockázzuk, majd fedő alatt megfőzzük. Egy edényben kevés olívaolajban egymáshoz adagolva megpirítjuk a fűszereket az alábbi sorrendben: római kömény, kurkuma, chilipaprika. Hozzáadjuk a céklát, majd jól elkeverve vagy öt percen át sütjük. Legvégül hozzápasszítjuk a görögszénát, és egykedvűen megsózzuk. Közben a rizst megfőzzük, melyhez szintén megpirítjuk a római köményt, az asafoetidát, a chilit és a kurkumát. Hozzáadjuk a paradicsomot, és egy-két percig kevergetjük. Legvégül jöhet a rizsa, amit jól összekeverünk a paradicsommal, és ízlés szerinti nátrium-kloriddal.

Íme, egy tökéletes recept, ahol elővezethetem a Nagy Szójaszósz-Dilemmát. Ennek lényege a következő: adott egy összetevő, ami távol-keleti specialitásokhoz több esetben nélkülözhetetlen. Ellenben a jó minőségű szójaszószból (pl: Kikkoman) a 1,5 dl-es kiszerelés 1100 ft körül van, ami akkor lenne méltányos ár, ha hozzácelluxoznának egy 17 éves nimfomán japán cserediáklányt. A hasonló űrtartalommal rendelkező Heinz-féle készítmény kb. fele annyiba kerül, ellenben ebben már a természetes összetevők mellett némi sípoló gumicsont előállításához szükséges adalékanyag is helyet kap. (Ráadásul geil, mint Én kicsi pónim-betétdal.) Aztán volt szerencsém az Asia márkanevű készítményhez is, mely talán a legolcsóbb. Ennek nem az a legnagyobb hátránya, hogy sótartalma a Holt-tengerével vetekszik. Sokkal inkább az, hogy kinyitásához egy lángvágó, 20 kiló TNT, és egy nyugalmazott FBI-os kódfejtő sem mindig elegendő. (Nem viccelek, én konkrétan csak kombinátfogóval bírtam letekerni a kupakot.) Tudom, persze, a végső tanulság ezúttal sem más, mint hogy a minőséget meg kell fizetni, de közhelyek puffogtatása helyett a panaszkodás is sokkal szórakoztatóbb. És most szakma:

Előkészíti hányaveti módon a következőket:

30 dkg natúr tofu
1 közepes (tehát nem nagyon nagy) cukkini
4 evőkanál szójaszósz
2 evőkanál szezámmag
1 kiskanál chiliszósz
3 evőkanál sűrített paradicsom
1 kiskanál barna cukor

valamint fűszerkeverék az alábbi komponensekkel:

1/4 kiskanál fekete bors; 1/2 kiskanál cayenne bors; 1/2 kiskanál fahéj, 1 kiskanál római kömény; 1/2 kiskanál szegfűszeg; 1/2 kiskanál gyömbér; 3 szem kardamom összetörve

Szolgalelkűen követi az utasításokat:

A tofut felkockázzuk, egy tálba helyezzük, majd rálapátoljuk a szójaszószt, és jó félóráig állni hagyjuk. Eközben a szezámmagot egy serpenyőben megpirítjuk (szárazon, olajat nem adunk hozzá), és ódzkodva félretesszük. A felkockázott cukkinit meghempergetjük a fűszerkeverékben és megsózzuk, majd szárazon feltesszük a tűzre. (Egy edényben, nem magában,értem?!) A sűrített paradicsomhoz hozzáadjuk a barna cukrot, kételkedés nélkül a cukkinihez lötyböljük, és összekeverjük vele. Ezen elegyhez egy kevés vizet adunk, hogy le ne égjen, majd némi párolás után a szánalom legkisebb jele nélkül hozzáadjuk a tofut és a szezámmagot is. Szervírozhatjuk pirított barna tésztával, de rizsával is tökéletes.

A nyersételek kedvelői alapvetően két csoportra oszthatók: 1. Akik fákról és bokrokról legelésznek, valamint akik ezeket üldözik a tundrán és a szavannán; 2. Akik a poklot úgy képzelik el, mint Dante, csak éppen kilenc helyett két körre osztják azt: a felső bugyor azoké, akik sütés-főzésre vetemednek, a legmélyebb, alsó pedig azoké, akik Floriolt és Vénuszt használnak. Bár számomra az első nyersételes csoport lényegesen szimpatikusabb, ezúttal - emberi nagyságomat bizonyítandó - mégis utóbbiaknak szeretnék kedvezni. (Ahogy Michael Corleone mondta: "Járj kedvében a barátaidnak, de még inkább az ellenségeidnek.") Ráadásul egy vérlázítóan ízletes étellel.

Komponensek:

800g csicseriborsó (azaz két konzervdoboz - "áztatgassa egy éjszakán át a cseremisz vadló!" alapon)
20 db koktélparadicsom félbevágva
1/2 fej lilahagyma vékonyan felcsíkozva
1 gerezd fokhagyma összezúzva
1 db újhagyma vékonyra vágva
1 marék mentalevél egészben
1 db mezei zöldpaprika felkockázva
1/2 kaliforniai paprika ugyancsak felkockázva

Az öntethez:

3 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál almaecet
2 evőkanál magos mustár

Az időigényes elkészítési művelet: A zöldségeket a csicseriborsó társaságában egy tálba helyezzük. Az öntet összetevőit összekeverjük, és a salátára helyezzük. Aztán sózzuk, borsozzuk, összeforgatjuk.

Egyes keleti gondolkodók szerint az ember főzés iránti vágyát kivételes esetben az a tényező is vezérelheti, hogy - bármily bizarrul is hangzik - éhes. Jómagam még kételkedem a kijelentés igazságtartamában, egy hasonló fajsúlyú témában semmiképp nem szeretnék elhamarkodott véleményt megfogalmazni. De tegyünk fel, ismétlem, tegyük fel hogy mégis igaz! (És újfent szeretném hangsúlyozni, hogy mindez puszta feltételezés részemről! Engem senki ne tituláljon hernyóagyú tacskójanicsárnak, ha mégsem így lenne!) Márpedig, ha így lenne, az éhségérzetben érintett egyed számára a következő szófordulatok felettébb gyűlöletesek lehetnek egy-egy receptben: "pihentetjük", "hűtőbe tesszük", "jó fél/egy/két óráig", "fél napig", valamint "pácoljuk". A következőkben az ún. éhes emberek csoportjának szeretnék kedveskedni egy olyan fogással, mely bevásárlással együtt is megvan jó húsz perc alatt, még akkor is, ha a boltba menet jegesmedvék rontanak ránk.

A szűkszavú bevezető elolvasása után légyszíves az alábbiakat készítsük elő:

10 dkg csiperkegomba
1 dl fehérbor
1 dl növényi tejszín
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 kiskanál szárított vagy frissen felaprított bazsalikom
fél csokor felaprított petrezselyem
só
bors
25 dkg spagettitészta

És most következzék az akciórész:

Cicózás helyett a gombát felszeleteljük. A vöröshagymát szintúgy. Ez utóbbit olívaolajon üvegesre dinszteljük, közben belenyomjuk a fokhagymát. Hozzáadjuk a gombát, és szakértő arccal megvárjuk, míg kiereszti és valamelyes elfortyogja a levét. Ekkor a sistergésre allergiás ismerőseinket felbosszantandó, hozzáadjuk a fehérbort, a tejszínt, majd a petrezselymet és a többi fűszert. Addig pároljuk kevergetve, míg gusztusos, krémes állagú nem lesz. A spagettit ugyebár már az elején feltettük főni kevés só és egy evőkanál olívaolaj társaságában, mert ennek hiányában a gombát csak a tányérhoz tudjuk hozzáadni. Az meg snassz.

Az újévi malac minden tisztességös ember szótárában hasonlóan értelmetlen szóösszetétel, mint a pünkösdi oposszum vagy a Szent Tacitusz napi csillagorrú vakond. A lencse tradíció szempontjából tökéletesen megállná a helyét, és fenségesen finom étel. Csakhogy én utálom. Már csak ebből kifolyólag is ritkán szoktam éttermekben hasonlóan kifakadni, ha a pincér kihozza: "Lencse, végre kaplak!"

Azt javaslom tehát, jótékonyan feledkezzünk meg arról, hogy ma van az év utolsó napja, illetve csupán az a másfél üveg Hennessy emlékeztessen rá, amit ma este tervezünk elszopogatni. Ennek szellemében következzen a mexikói bableves, mindennemű körítés nélkül. Megj.: Egyes nemzetek ételeiben kolbászból van a körítés.

Tehát az alkotóelemek:

1 (400 grammos) doboz fehérbab
1 doboz vörösbab
1 nagy fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
5 szem paradicsom felszeletelve
fél liter zöldséglevesalap biofetisisztáknak (ők ne olvassák tovább!), a többieknek fél liter víz két zöldségleves-kockával
fél kaliforniai paprika felcsíkozva
1 kiskanál oregánó
1-2 kiskanál őrölt chilipaprika vagy cayenne bors
só
dekoráció:
tortillachips, szójatejföl, jalapeno paprika, esetleg avokádó

A hagymát felkockázzuk, hozzáadjuk a fokhagymát, és olívaolajon üvegesre pároljuk. A vörösbab és a dekoratív elemek kivételével minden további komponenset hozzáadunk, felöntjük az alaplével, majd botmixerrel, velőt rázó sikoly kíséretében nekiesünk. (Ja, természetesen megfelelően mély edényt használunk!) Kb. öt percig főzzük, majd jöhet a lecsepegtetett vörösbab, a só, és némi kavargatás után a dekoráció. A boldog új évre való tekintettel szájjal fogyasztjuk.