Egyes keleti gondolkodók szerint az ember főzés iránti vágyát kivételes esetben az a tényező is vezérelheti, hogy - bármily bizarrul is hangzik - éhes. Jómagam még kételkedem a kijelentés igazságtartamában, egy hasonló fajsúlyú témában semmiképp nem szeretnék elhamarkodott véleményt megfogalmazni. De tegyünk fel, ismétlem, tegyük fel hogy mégis igaz! (És újfent szeretném hangsúlyozni, hogy mindez puszta feltételezés részemről! Engem senki ne tituláljon hernyóagyú tacskójanicsárnak, ha mégsem így lenne!) Márpedig, ha így lenne, az éhségérzetben érintett egyed számára a következő szófordulatok felettébb gyűlöletesek lehetnek egy-egy receptben: "pihentetjük", "hűtőbe tesszük", "jó fél/egy/két óráig", "fél napig", valamint "pácoljuk". A következőkben az ún. éhes emberek csoportjának szeretnék kedveskedni egy olyan fogással, mely bevásárlással együtt is megvan jó húsz perc alatt, még akkor is, ha a boltba menet jegesmedvék rontanak ránk.

A szűkszavú bevezető elolvasása után légyszíves az alábbiakat készítsük elő:

10 dkg csiperkegomba
1 dl fehérbor
1 dl növényi tejszín
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 kiskanál szárított vagy frissen felaprított bazsalikom
fél csokor felaprított petrezselyem
só
bors
25 dkg spagettitészta

És most következzék az akciórész:

Cicózás helyett a gombát felszeleteljük. A vöröshagymát szintúgy. Ez utóbbit olívaolajon üvegesre dinszteljük, közben belenyomjuk a fokhagymát. Hozzáadjuk a gombát, és szakértő arccal megvárjuk, míg kiereszti és valamelyes elfortyogja a levét. Ekkor a sistergésre allergiás ismerőseinket felbosszantandó, hozzáadjuk a fehérbort, a tejszínt, majd a petrezselymet és a többi fűszert. Addig pároljuk kevergetve, míg gusztusos, krémes állagú nem lesz. A spagettit ugyebár már az elején feltettük főni kevés só és egy evőkanál olívaolaj társaságában, mert ennek hiányában a gombát csak a tányérhoz tudjuk hozzáadni. Az meg snassz.