Vegán muflon, avagy paszulyvitéz voltam Kamcsatkán

Állatpajtás és növényellenes gasztroblog

Fehérboros-mustáros gombatekercs

2014. december 22. - KirschAndrás

A vegán újévi malacsült elkészítése nem különösebben komplikált feladat:

Hozzávalók:

1 alma

Elkészítés:

Tegyük rá a tálcára.

Íme:

alma.jpg

 

 

 

 

 

A karácsony-kompatibilis vegán ételek tárháza szerencsére ennél valamivel szélesebb. A statisztikák azt igazolják, hogy évről-évre nő azok száma, akikkel szikkadt mákos bejgli jóvoltából halnak fulladásos halált az Igazából szerelem és a Názáreti Jézus képsoraira. Már csak ezért is olyan specialitással hozakodnék elő, mely köszönőviszonyban sincs a megszokott menüvel.

Előkészítendő:

1 csomag (tehát két tekercs) leveles tészta
400 gramm csiperkegomba
1 evőkanál dijoni mustár
1 dl fehérbor
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
60 gramm zsemlemorzsa
2 szál zeller
fél csokor petrezselyem
1 kiskanál kakukkfű
némi szója-  vagy mandulatej
3 evőkanál szezámmag
só, bors

A hagymát áhítatos arccal felkockázzuk és kevés olívaolajon sárgára dinszteljük. A felaprított zellert hozzáadjuk, majd belenyomjuk a fokhagymát, majd jöhet a felvágott gomba. Pár percig kevergetjük, majd hozzápasszítjuk a mustárt és a fehérbort. Olykor-olykor megkeverve izgatottan várjuk a Jézuskát, valamint - ami még magasztosabb - hogy az ominózus elegy leve elfőjön. Ekkor sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk a felaprított petrezselymet és a zsemlemorzsát. Miután elkevertük, levesszük a tűzről, és hagyjuk kicsit kihűlni. A leveles tésztát kinyújtjuk naivan, majd keresztben és hosszában is elvágjuk, hogy négy egyenlő síkidomot kapjunk. Az így kapott paralelogrammák közepéje egy csíkban fellapátoljuk a gombás elegyet, majd a tésztalapok jobb és bal szélét megkenjük kevés szója- vagy mandulatejjel. Ekkor egy óvatlan mozdulattal ráhajtjuk a jobb szélét a balra, majd a rögzítés pontján egy villával lenyomkodjuk a tésztát. Az így kapott jajdegusztusos tekercseket szintén megkenjük szójatejjel. majd megszórjuk szezámmaggal. Karácsony dacára is átkozódásban törünk ki, amiért nem melegítettük elő a sütőt 200 fokra. Ezt pótoljuk, majd a tekercseket tepsibe helyezés után jó 20-25 percig sütjük.gombas_tekercs.jpg

Szejtánburger vörösboros gombával

Él a vegánokról egy olyan sztereotípia, hogy a hajnali fél négyes ébredés után a hepciás vadszamár jógapózban időznek két órán át, majd desztillált pi-vízben megfürdenek, és reggeli gyanánt eleszik a papagáj elől az etetőbe bekészített biokölest. Súlyos nagy tévedés, kérem! Ezen sorok írója pl.csak azért, hogy megcáfolja mindezt, minden nap másnaposan avászkodik ki az ágyból délután háromkor, fellapátol egy IFA-platónyi kokaint, "reggelire" pedig azbesztporral elkevert energiaitalt fogyaszt, amit előzőleg mikrohullámú sütőben melegít szobahőmérsékletűre. A bevezetőben említett mítosz további lerombolása érdekében következzék egy klasszikus junkfood. Annyira azonban a fekete öves biofasisztáknak sem kell elborzadnia: ha három éven át ezt fogyasztanák ebédre, akkor sem kellene attól tartaniuk, hogy idővel egy cintányérozó szódagyári portás fejlődik ki bélbolyhaikból.

További mítosz, hogy a hamburger klasszikus egykaptafás táplálék. Ezt azonban csak azok terjesztik, akik életüket egy lakókocsihoz láncolva élték le a balatonakarattyai strandon. A titok mindössze annyi, hogy örökre feledkezzünk el a szikkadt barna zsemléről, a húspogácsáról, valamint a saláta-paradicsom-csalamádé "szent"háromságról. Pl. hasonló formában:

Előkészítendő:

1 csomag jó minőségű hamburgerzsemle
120g (kb. fél csomag) szejtánpor
3 evőkanál szójaszósz
2 kiskanál liszt
vegamix vagy hasonló ételízesítő
1 evőkanál margarin, margarinfóbiásoknak 1 evőkanál kókuszzsír
2 fej vöröshagyma
300 g csiperkegomba felszeletelve
1 dl vörösbor


A szejtánporhoz hozzáadjuk a lisztet, és lelkiismeretesen elkeverjük benne. A szójaszószhoz egy pohárban hozzáadunk 1dl vizet, majd a szejtánhoz lötyböljük. Kézzel jól összegyúrjuk, megdolgozzuk, mint kidobó az angol legénybúcsúst. Végezetül henger formájúja gyúrjuk, felvágjuk 1-1,5 centis karikákra, majd addig főzzük, míg a szeletek fel nem jönnek a víz tetejére. Ekkor egy grillserpenyőbe olajat öntünk, sózzuk, ételízesítővel fűszerezzük, és jól átsütjük őket. (A szejtán szolid traktorbelső-állaga némileg megmarad, ez anyagából adódó sajátossága. Ám ízre így is kifogástalan lesz.) Közben két másik edényben margarint vagy kókuszzsírt hevítünk. Egyikhez hozzáadjuk a felkarikázott hagymát, a másikhoz a gombát. Egy darabig sztereóban pároljuk. A hagymához hozzáfröcskölünk 1dl vörösbort, és megvárjuk, míg teljesen el nem fő. Ezek után mély szakértelemmel megsózzuk. Közben áttérünk a gombára: megsózzuk, majd miután elfőtte a levét, boldogan belelapátoljuk a szejtánburgerbe némi savanyúuborka, jalapeno paprika és sátáni kechup és mustár társaságában. Ímhol a végeredmény:

szejtanburg.jpg

Lilahagymás-mentás padlizsán

Közérdekű felhívás: tiltakozzon Ön is mediterrán ételekkel a karácsonyi filmcunami ellen! Ma délután egy rövid részlet erejéig volt szerencsém a Holidayhez, ám az tíz perc is arra késztetett, hogy felvásároljam a föld összes cukkini- és padlizsánkészletét, majd belefojtsam magam. A következő specialitással a konkrétan a Reszkessetek, betörők alkotóin szeretnék bosszút állni. Tudd meg, gyűlöllek, te kis koravén szőke strici, remélem, idén már végre elkapnak a betörők, és tapétavágó késsel herélnek ki! Na!

Beszerzendő:

2 db padlizsán
3 db lilahagyma
2 dl szójajoghurt
1 kiskanál fűszerpaprika
3-4 mentalevél
1 (konzerv)doboz csicseriborsó
só, bors

Folyamat:

A padlizsánt felkockázzuk, a lilahagymát - mintha csak paradicsom lenne - cikkekre vágjuk. Egy tepsi (bakonyi kistelepüléseken tepszi) aljába kevés olívaolajat öntünk, kaotikusan belepakoljuk a zöldségeket, sózzuk, borsozzuk, majd ezt is meglocsoljuk olívaolajjal. 220 fokra hevített sütőbe tuszkoljuk, közben nekiállunk az öntetnek a következőképpen: a felaprított mentalevelet összekeverjük a szójajoghurttal és a fűszerpaprikával, majd sózzuk, borsozzuk. (Mentalevél híján kihagyjuk a fűszerpaprikát, ellenben a joghurtba nyomunk két gerezd fokhagymát, pár csepp citromlevet, és megborsozzuk. Ekkor azonban már nem mentás padlizsánként emlegetjük az ételt ,mert kiröhögtetjük magunkat.) A csicseriborsót leszűrjük, megsózzuk, majd összeforgatjuk az öntettel és a padlizsánnal. Szájjal fogyasztjuk.padl.jpg

Indiai joghurtos burgonya

A kis krumplinak elszorult a szíve, amikor visszagondolt rá, milyen volt az anyja hasábban.
galla.jpg


 

 

 

 

Ennek ellenére is tarthatatlannak tartom, hogy nem szerepelt még a blogban egy valamirevaló csicsókarecept. Pedig a kolompér nagyon is hálás alapanyag. A svábtök előnye, hogy könnyen beszerezhető, hiszen bármely kertben megterem a bojóka. Éljen tehát a kukujó! És most következzék a pityókás esszencia:

Komponensek az indiai joghurtos grulyához:

4 db nagyobb picsóka
fél fej karfiol
1 db hegyes erőspaprika
2 dl szójajoghurt
1 csomó petrezselyem
2 kiskanál római kömény
2 kiskanál kurkuma
őrölt chilipaprika ízlés szerint


A bandurkát meghámozzuk, majd kb. 2 centis kockákra vágjuk. (A piskó felszeletelése nem különösebben nehéz feladat.) A karfiollal ugyanígy teszünk hámozás nélkül. Az erőspaprikát felaprítjuk, majd kevés olajban kicsit megpirítjuk. Hozzáadjuk a római köményt, majd kb. egy perc elteltével a joghurtot. Megsózzuk, majd hozzáadunk másfél-két deci vizet. Hozzáadjuk a feldarabolt pityerét és a karfiolt. kb. negyed óráig pároljuk, majd mikor már majdnem megfőtt, megsózzuk, majd egy-egy kanál római köményt, kurkumát, egy újabb evőkanál joghurtot és némi chilipaprikát adunk hozzá. Legvégül hozzáadjuk a petrezselymet.
Íme a kész joghurtos földialma, jaj, de gusztusos a kutyatök!
krumpli.jpg

Paradicsomos ratatouille

Szemelvény személyes értelmező kéziszótáramból:

Húsevő (főnév): Gyűjtőnév, ezen csoportba tartoznak a ragadozó állatok, valamint azon személyek, akik a kőszáli kecséket is hajlamosak a következő kérdéssel traktálni: "És halat sem eszel?" Továbbá ők azok, akik a főtt növényeket tartalmazó ételkülönlegességeket kivétel nélkül a "lecsó" fedőnéven emlegetik. Hát, ezúttal legyen igazatok, gyalázatos mopszhóhérok! Lecsó következik, ám még véletlenül sem az a fajta, melyet a nagy sztereotípiák könyve szerint kackiás bajszú magyar kondások főznek bográcsban. Hanem az a variáció, melyet kackiás bajszú francia kondások főznek bográcsban.

A ratatouille, tradicionális nevén l'ecseaux hozzávalói:

1 db L'vöröshagyma
2 gerezd L'fokhagyma
1 db L'padlizsán
1 db L'cukkini
2 db L'kaliforniai paprika (eltérő színű, hogy szép is legyen)
3 db L'paradicsom
2 dl L'sürített paradicsom
2 kiskanál L'oregánó
1 kiskanál L'bazsalikom
1 kiskanál L'kakukkfű
2 db L'babérlevél
L'só
L'bors

A felkockázott vöröshagymát olajban megfonnyasztjuk, majd belenyomjuk a fokhagymát. Hozzáadjuk a felkockázott zöldségeket, sózzuk, borsozzuk. Ez voltaképpen a ratatuille natúr változata, rövid párolás után már így is tökéletes végeredményt kapnánk. Node, ez kiábrándítóan snassz lenne, ezért hozzáadjuk a sűrített paradicsomot és a fűszereket. Ne főzzük túl, akkor tuti, ha még sercegnek a zöldségek szájunk pitvarában.ratat.jpg

Indiai paradicsomos padlizsán

Meggyőződésem, hogy ha annak idején Kolumbusz nem egy ótvaros kínai piacról szerzi be a GPS-t, ma jó pár millióval több vegetáriánus és vegán élne körülöttünk. (A nők pedig Ajay Devgnt ajnároznák az amúgy vegánná érett Brad Pitt helyett.) Újfent egy olyan indiai specialitás következik, melynek hatására a tesztelő ízlelőbimbói öntudatra ébrednek, és minimum befektetői tanácsadói babérokra törnek. Egyesekből pedig a nemzet színésze lesz, és verset szaval állami ünnepélyeken. Az egykori gazdatest pedig könnybe lábadt szemekkel figyeli, és így büszkélkedik majd a körülötte állóknak: "az én számban lakott hosszú évtizedekig!" Mindemellett a következő étel gasztronómiai esőemberek számára is könnyedén elkészíthető.

Beszerzendő:

1 db baromba puffadt padlizsán
3 db paradicsom
1 db hegyes erőspaprika (de jalapenóval is tökéletes)
2 kiskanál kurkuma
1/4 kiskanál asafoetida (vagy 1 kiskanál fokhagymapor, de inkább szerezzük be a tradicionális fűszert, nagyon megéri)
1 kiskanál római kömény


Feltéve és megengedve:

A padlizsánt felkockázzuk és olívaolajon puhára pároljuk. (Ha kicsit megbarnul, még tökéletesebb.) Eközben egy másik tárolóeszközben szintén olajat hevítünk, és irgalmat nem ismerve beleszórjuk a felaprított erőspaprikát és a fűszereket. Ezt 2-3 percig pirítjuk, kevergetjük, majd hozzáadjuk a felkarikázott paradicsomot. Szintén pár percig kevergetjük, majd beleborítjuk a padlizsánt és megforgatjuk. Rizsával tálaljuk.paradics.jpg

Cukkinis penne

Épp a Keresztapa 3-at (The Crossdaddy 3) néztem kétmillióhatszázötvenedszerre, mikor belém nyilallt a felismerés - konkrétan annál a résznél, mikor Michael meggyónja bűneit Lamberto bíborosnak - hogy még egyetlen olasz tésztaspecialitás sem szerepelt a blogban. Így hát annak ellenére is megállítottam a videót, hogy halvány fogalmam nem volt, mit is fog mondani a keresztapa. (Olyasmire gyanakszom, hogy "megettem anyám bonbonmeggyét, bajuszt rajzoltam a testőreimnek, amíg aludtak.") A páncélszekrény súlyú felismerés után pedig azon nyomban nekiálltam a képen látható különlegességnek.

Ingredientes:

1 db nagyobb cukkini
1 dl szójajoghurt
2 evőkanál friss bazsalikom
pár csepp citromlé
egy gerezd fokhagyma
kevés feketebors

fél csomag penne tészta

Processo:

A tésztát enyhén olajos, sós vízben megfőzzük,közben amerikai szenátorokat hívogatunk csúcsidőben, és közöljük velük: semmit nem vagyunk hajlandóak fizetni a szállodaengedélyekért. Ha mindezt nem tudják mire vélni, letesszük a telefont, és folytatjuk a főzést. A cukkinit meghámozzuk, kevés olívaolajban megpirítjuk. Ismerjük jól ezt az anyagot, hiszen apánk is ezzel bizniszelt. Ha kicsit megbarnult, összeturmixoljuk a szójajoghurttal és a többi összetevővel. Sózzuk, borsozzuk, majd ízlésesen beterítjük vele a tésztát. A lovakat pedig nem bántjuk, mert vegánok vagyunk.

teszta.jpg

Vegán fajitas

A veganizmus, az egészséges életmód és az ezoterikus életviteli tanácsok kéz a kézben járnak. Ennek szellemében és a Coelho-életműdíj reményében: "Sose bízz abban, aki preferálja a szőrös téli csizmát, a háremnadrágot, valamint az egyelőrét egyenlőrének írja! De még velük is harmonikusabb viszonyt alakíthatsz ki, mint azokkal, akik nem szeretik a mexikói ételeket." Ezúttal tehát újfent ellátogatunk Zorro, Speedy Gonzales és a lefejezős drogkartellek napfényes országába.

"Élj a tyúkkal barátságba' " - jelen esetben ez nem párkapcsolati tanács középkorú, kiégett uraknak, hanem a pacifista vegán költő, Petőfi alapelve. Ezeket követve lemészárolt csirke helyett szejtánt használunk a fajitas esetében. Ez már csak azért is tökéletes választás, mert kiválóan pácolható.

Beszerzendő, alapanyagok:

Főtt szejtán kb. 150 gramm szejtánporból (bővebb információ itt)
2 db lime vagy citrom leve
1 kiskanál porcukor
1 kiskanál fahéj
1 kiskanál oregánó
1.kiskanál cayenne bors
kevés feketebors
2 evőkanál tequila (Nem gondoltam volna, hogy ezt a szókapcsolatot valaha leírom. Egyébiránt opcionális, hiányában némi vizet is használhatunk. De inkább ne tegyük!)

hovatovább:

1 fej lilahagyma
3 nagyobb kaliforniai paprika (piros, sárga és zöld, hogy szép is legyen)
néhány szelet jalapeno paprika


a szószhoz pedig:
1 fej vöröshagyma
1-1,5 dl sűrített paradicsom
felaprított chilipaprika


Összekeverjük a páclé hozzávalóit, majd beletesszük a felkockázott, megfőtt szejtánt. Az edényt lefedjük, majd 4-5 órára hüttőbe helyezzük. Majd kivesszük, hogy a fridzsiderben hűlt helye legyen. Egy serpenyőben kevés olajat melegítünk, majd megpirítjuk benne a szejtánt. Ezt követően hűbelebalázs módjára hozzáadjuk a felkockázott zöldségeket, megsózzuk, és együtt pirítjuk őket (Nem baj, ha itt-ott kicsit megégnek, sőt!) Természetesen a vöröshagyma kivételével, mert azt felkockázott állapotban egy másik edényben párolni kezdjük. Ha már üveges, hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, a chilipaprikát, a sót és pár percig kevergetjük. Ezt követően nincs más dolgunk, mint hogy átlényegülünk Juan Ramirezzé és megvendégeljük a bevándorlási hivatal munkatársait, akik öt percen belül ott lesznek.

Ja, és tortillába tekerve szervírozzuk:

fajitas 2.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legvégül Photoshoppal leretusáljuk a rögzítésre használt villát:

 

 fajitas 3.jpg

Csípős csicseriborsó curry

És a blog szerzője újfent teret enged India-fetisizmusának. Erre már csak azért is megvan minden jogalapja, mert aki a Budapest TV szórakoztató műsorain edződött, annak automatikusan jár a "fakír" titulus. Az indiai ételek egyetlen hátulütője, hogy főzés után a páraelszívó folyamatos zúgatása mellett is megállapítható, hogy három nappal ezelőtt mi készült a konyhában. És ehhez nem feltétlenül szükséges, hogy felmenőink között büszkélkedhessünk egy drótszőrű vizslával. Ugyanakkor az említett konyha ékkövei egytől egyig olyan dekoratívak, hogy hozzájuk képest Natalie Portman egy leszázalékolt cickányhernyó. Lásd a fotográfiát lent, előtte azonban az olvasmányos rész:

Ingrídiönsz:

1 doboz (400 g) csicseriborsó-konzerv
pár szelet jalapeno vagy ennél szigorúbb, vaskos erőspaprika
5-6 koktélparadicsom
1 csokor metélőhagyma
1 gerezd nagyobb fokhagyma
1 kiskanál római kömény vagy garam masala
1 kiskanál koriander
1 kiskanál őrölt gyömbér
1 kiskanál kurkuma
1 kiskanál görögszéna


Prászessz:

A fokhagymát és az erőspaprikát felvágjuk aprója, majd kevés olívaolajon megpároljuk. A forró olajhoz hozzáadjuk a fűszereket, majd egy-két percig kevergetve pirítjuk. Végül hozzáadjuk a lecsepegtetett csicseriborsót, amit némi metélőhagymával dekorálunk, végül megsózzuk. Szakszerűen, ízlésesen tálaljuk rizsával.

csicseri.jpg

Bruschetta

A tradicionális olasz ételeknek általában megannyi verziója van, a bruschetta esetében nem voltam biztos, hogy létezik-e a legismertebbtől gyökeresen eltérő variáció. A kutakodást akkor hagytam abba, mikor egy receptben megpillantottam az "két gerezd dundi fokhagyma" szóösszetételt. Itt ugyanis lyukat ütöttem a monitorba, ami ellehetetlenítette a további vizsgálódást. (Esetleg folytathattam volna könyvtárban, mint a nyomozók az 1995 előtti krimikben.) A női magazinos modorosság receptek esetben (is) rajzszeg a szemnek és ólom a fülnek... Pl.: "A tofut felkockázzuk helyes kis falatokra" - én a kést ezen a ponton nem a tofu felkockázására használnám.

Na, de vissza eredeti témánkhoz: a bruschetta (fok)hagymafetisiszták kedvence, ennél fogva kora téli influenzaszezonban hatványozottan ajánlott előétel. Meg egyébként is olyan finom, hogy az Toscana! Sőt, pápamobil turbo boost gombbal! És még főzni sem kell igazán.

Alkotóelemek:

3 db paradicsom
2 gerezd nagyobb, de még véletlenül sem dundi fokhagyma
2 bazsalikomlevél (ennek hiányában használhatunk szárított bazsalikomot is, de úgy mégsem az igazi)
fél fel lilahagyma
1 dl olívaolaj
pár szelet jalapeno paprika (nem tradicionális összetevő, de tökéletesen passzol bele)

4-5 pirítós

Mély szakértelemmel:

A paradicsomokat viszonylag kis szeletekre nyiszatoljuk, akárcsak a fokhagymát és a lilahagymát. Ezeket egy tálba öntjük, majd hozzálöttyintjük az olívaolajat. Megsózzuk, beletépkedjük a bazsalikomleveleket (tetszőleges opcióként hozzáadjuk a felkockázott jalapenót), majd jó fél-egy órát állni hagyjuk, ha türelmesek vagyunk. Legvégül a csodás elegyet pirítósra lapátoljuk. Íme:
img_0136.JPG

süti beállítások módosítása