"Hideg zöldségleves a januári tundraidőben? Megérdemelné, hogy kapával szeljék ketté a fagyott kukoricaföldön, maga kontár vadparaszt hernyómenyét!" - írta kedves olvasóm, Kalányosi Jenőné Pölöskefőről, miután értesült róla, hogy milyen recepttel készülök éppen. És bár Tömlő néni felvetése alapvetően jogos, akad egy komoly érv a nyers vegán ételek mellett januárban: történetesen, hogy a karácsonyi-szilveszteri fogyasztás következtében a legtöbben csak abban különböznek a Titanictól, hogy a jéghely nem törné ketté őket, hanem körülfolynák azt. A nyers vegán kaják pedig olyan viszonyt ápolnak a fogyással, mint Micimackó Malackával. Ráadásul utánajártam: a központi fűtés feltalálása óta állítólag már az emberek sokkal komfortosabban tudnak télen hideg ételeket beiktatni táplálkozásukba.
Ennek szellemében a hozzávalók:
4 szál újhagyma
100 gramm spenótlevél
1 avokádó
2 gerezd fokhagyma
1.5 dl növényi joghurt
1 nagyobb uborka
3-4 evőkanál sherry vagy vörösborecet
1/2 marék bazsalikom, menta és petrezselyem
1.5 dl víz
só, bors
kevés olívaolaj
Az összetevőket az olívaolaj kivételével egy tálba helyezzük, majd botmixerrel nekiesünk. Jó két órán át hagyjuk összeérni, addig felváltva sörözünk és vegán jégkrémet fogyasztunk az erkélyen. Ha összeért, meglocsoljuk némi olívaolajjal, és szájjal megesszük.