Ma délután a 4-es metrón odajött hozzám egy ellenőr, aki megszólalásig hasonlított Danny Trejóra. Megköszönte a menetjegyem bemutatását, majd tovább állt. "Nincs mit, hölgyem" - válaszoltam kedvesen. Ez az izgalmas fordulatokban bővelkedő történet arra inspirált, hogy este valami mexikói jellegű étellel álljak elő. A vegán chilis bab már önmagában is hibátlan húzás, padlizsánba töltve pedig annyira harmonikus konstelláció, mint egy csivava bőrébe bújt csivava.

Szószaprítás helyett a hozzávalók:

4 db padlizsán
1 doboz vörösbabkonzerv
1 doboz fehérbabkonzerv
fél doboz kukoricakonzerv (türelmes piacfetisiszták és időmilliomosok természetesen főzhetik illetve áztatgathatják is ezen komponenseket)
1 fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1,5 dl sűrített paradicsom
fél csomag füstölt tofu
1 sárgarépa
1 kaliforniai vagy kápiapaprika
1 hegyes zöld erőspaprika
jalapenopaprika, darált chilipaprika és/vagy habanero ízlés szerint (erősebb idegméreg nem javallott, ugyanis az ízek rovására megy)
só

A felkockázott vöröshagymát kevés olajban üvegesre pároljuk, majd zokszó nélkül hozzáadjuk a lereszelt sárgarépát, majd a felkockázott kápia és a felkarikázott hegyes erőspaprikát. Pár perc után beleöntjük a lecsepegtetett vörös- és fehérbabkonzervet, majd a kukoricát. Ezt közepes lángon, rövid ideig pároljuk fedő alatt, majd jöhet a paradicsomsűrítmény, a villával összetört füstölt tofu, legvégül egy deci vizet adunk hozzá.  Ezt az elegyet megsózzuk, hovatovább hozzáadjuk a tetszőleges kapszaicinlövedékeket. A kész művet hangos öntömjénezés közepette a hosszában elfelezett és kivájt padlizsánokba töltjük, majd 20 percre 220 fokra hevített sütőbe helyezzük.

A vizuális élmény mellé egy eszmefuttatás: a mexikóiak saját országukat így emlegetik: "mehikó". Ezek szerint a népszerű ütőhangszerre "hilofon"-ként hivatkoznak? Valamint a párok intim problémáira megoldást kereső illető a "szehológus"?

Főzőműsorokban sokan ódzkodnak kimondani az avokádó nevét, ugyanis abban - állításuk szerint - egyértelmű utalás történik egy ízléstelen fizikai reakciót végrehajtó egyénre. (Szükségesnek éreztem megjegyezni, elvégre mégis csak egy gasztroblogról van szó.) A finomkodás már csak azért is felesleges, mert megannyi kulináris szupernova alapanyaga. A legismertebb talán az avokádókrém, de ez sem nevezhető minden falusi spájz nélkülözhetetlen kellékének. Pedig hótegyszerű fogásokhoz is kitűnően hasznosítható. Pl. a következőhöz, melynek komponensei:

1 db nagyobb padlizsán
liszt

A krémhez:

3 db avokádó
fél fej fokhagyma
só
bors
fél lime leve (citromot is használhatunk)
tabasco szósz ízlés szerint (tehát fél üveg)

A sznob dekorációhoz:

2 evőkanál barnacukor
fél dl vörösbor
fél dl balzsamecet

A padlizsánt 2mm-es szeletekre vágjuk mérnöki precizitással. Ezután a szeletek mindkét oldalát megforgatjuk lisztben, majd forró olajban kisütjük őket. Az avokádókat meghámozzuk, a magokat kivesszük, majd a többi alkotóelemmel együtt turmixgépbe helyezzük, esetleg botmixerrel nekiesünk az alábbi taktusokra. A dekorációs elegy nyilvánvalóan elhagyható. Ám, ha nagy műgonddal dolgozó, igényes újgazdag hamis benyomását akarjuk kelteni, akkor a cukrot, a vörösbort és a balzsamecetet összeöntjük, hevíteni kezdjük, majd némi forralás után félretesszük besűrűsödni. (Nem mellesleg vérlázítóan finom elegyet kapunk.)

Ez volt a Havanna lakótelep, a végeredmény viszont itt látható:

A villanypásztor, a kampósbot és a parittya abban különbözik a csatnitól, hogy ugyan nem finom, de definiálni sem kell feltétlenül. Szóval hogy közérthetőség szempontjából utóbbit is leredukáljam a villanypásztor, a kampósbot és a parittya szintjére: a csatni egy több funkcióval bíró indiai különlegesség. Fogyasztható magában desszertként, de akár öntetként is. (Édes jellegű pakorához kiváltképp ajánlott.) Sőt, bomlott elméjűek hastáncolhatnak is neki. Bármi is legyen a célunk vele, következzék a metódus:

Alkotóelemek:

4-5 db banán
1,5 dl szójajoghurt (lelketlenebbek 120g tehéntúrót is használhatnak helyette)
2 kiskanál cukor
1/2 citrom leve
1 kiskanál őrölt fahéj
1 kiskanál római kömény vagy garam masala
1 kiskanál korriander
1 kiskanál ánizs (elhagyható)
1 kiskanál őrölt pirospaprika
kevés feketebors
2-3 kiskanál erős chilipaprika (igen, kell bele ennyi, ne legyünk nyámnyila tacskóhuszárok!)

Elkészítése: a banánt összenyomkodunk, majd szenilis nagymama módjára mindent mindennel összekeverünk.

Vizualice:

A legutóbbi recept óta vagy háromszáz levelet kaptam. Egy Gnobo Butanghar nevezetű fiatalember ezt írta Nigériából: "حال ہی میں، معلومات کے وفاقی وزارت بھارتی تکنیکی اور اقتصادی ت!!!!!!!!" Aztán ennyiben maradtunk. Többen pedig azt sérelmezték, hogy az indiai fűszerarzenáltól törpeschnauzerré változtak. (Ezek után nyilván már csak diktálták a levelet.) Mivel a továbbiakban senkit nem szeretnék kitenni hasonló megrázkódtatásoknak, ezúttal egy olyan specialitást mutatnék be, melyhez egyáltalán nincs szükség fűszerekre.

Komponensek:

25 dkg gomba (lehetőleg portobelló, de egyéb típusú is megfelel)
2 evőkanál szezámolaj
1 evőkanál balzsamecet
1 evőkanál szójaszósz
3 evőkanál vörösbor
2 gerezd fokhagyma
1 db kaliforniai paprika

A folyékony összetevőket egy mélyebb serpenyőben összekeverjük és miközben - életmentő általános iskolai ismereteinket latba vetve - az általuk létesített kovalens kötésekről fantáziálunk, az elegyet közepes lángon melegíteni kezdjük. Majd kíméletlenül belenyomjuk a fokhagymát. Ez olyan illatfelhőt képez, hogy padlón rúgjuk magunkat a gyönyörtől. Ám ehelyett inkább helyezzük bele a felszeletelt gombát, majd pár perc kavargatás után a felcsíkozott kaliforniai paprikát. Kis lángon pároljuk, míg a paprika meg nem puhul, ha kell, vörösbort öntünk hozzá. Rizsával is tálalható, de tortillába tekerve is kiváló.

Ímhol:

A napokban temérdek pozitív visszajelzést kaptam a blogban taglalt indiai ételekkel kapcsolatban. Mosolygó ismeretlenek tucatjai gratulálnak tágas tereken, bevásárlóközpontokban és zsúfolt várótermekben. Csak éppen nem nekem, és rohadtul irigylem azt, akinek igen. De ez cseppet sem tántorít el attól, hogy tovább folytassam gasztronómiai kalandozásaimat a távoli keleten. Ezúttal egy olyan tradicionális indiai különlegességet szeretnék bemutatni, melyet ma délután készítettem el:

Svéd gombasaláta

Komponensek:

Fél kg champignon gomba (Mivel ez a fajta csak Kalkutta déli határában terem meg, használhatunk másfélét is.)
1 fej vöröshagyma
só
bors
fél citrom leve
3-4 babérlevél
1 (konzerv)doboz hántolt paradicsom

A felkockázott hagymát felhevített olajban megdinszteljük, közben az Om nama Sivaja mantrát énekelgetjük. Hozzáadjuk a gombát, majd sózzuk és borsozzuk. Párszor megkeverjük, és miközben a gomba leve elfő, a lefelé néző kutya nevezetű mozdulatsort végezzük el a konyhakövön. Ezután hozzáadjuk a paradicsomot, a babérlevelet és a citromlevet, majd pár percig kevergetjük. Lehűtve szervírozzuk. Namaste! Na most te!

Az Indiát övező misztériumok közül számomra korántsem a spirituális dolgok a legmegfejthetetlenebbek. Természetesen adódik a kérdés: hogyan képesek egyes jógik eltűnni aktuális helyükről, majd két másodperc múlva kilométerekkel arrébb felbukkanni? És vajon csomagolnak-e maguknak szendvicset az útra? És mint a reinkarnáció hangos hirdetői kétségbe esnek-e, ha azt hallják valamelyik embertársuktól: "holnaptól új életet kezdek"? Ezen kérdések elenyésznek ehhez képest: MI AZ ISTENT SZÍVNAK EZEK, HOGY ILYEN AKCIÓFILMEKET FORGATNAK???

Továbbá a szürrealitásra ennyire fogékony nép hogyan rendelkezhet ennyire tökéletes konyhával? Mert lehet, hogy rettentő mázlista vagyok, de eddig nem volt szerencsém olyan indiai specialitáshoz, amit ne találtam volna iste... pontosabban brahmainak, ganésainak, visnuinak és társainak. (fektetett nyolcas) És ha már itt tartunk, következzék személyes kedvencem, melynek eddig csak vegetáriánus változatát ismertem. Ez utóbbi túrót is tartalmaz, melyet csak igen körülményesen lehet helyettesíteni növényi összetevőkkel. No, de ráleltem a kofta tökéletesen vegán verzióra, mely még finomabb, mint az állati fehérjékkel teletömött.

Összetevők:

2-3 db nagyobb krumpli
fél fej karfiol
1 kiskanál koriander
4-5 evőkanál liszt
2 csipet asafoetida (fokhagymaporral helyettesíthető, abból több is mehet)
ízlés szerint őrölt chilipaprika (ezt a fajtát nagyon tudom ajánlani, itthon is kapható)
só

Az öntethez:

1 (konzerv)doboz hámozott paradicsom (türelmesebbek házilag is elkészíthetik 6-7 paradicsom megfőzésével)
1 kiskanál római kömény vagy garam masala
1 kiskanál őrölt koriander
1/2 kiskanál gyömbér
1/2 kiskanál oregánó
2-3 babérlevél
1 csipet(nem több!!!) asafoetida (fokhagymaporral helyettesíthető, abból több is mehet)
őrölt chilipaprika (kapszaicinfüggők itt kedvükre büntethetik magukat)
só

A megtisztított karfiolt és krumplit lereszeljük az alábbi gitártémára, majd a felesleges vizet a "frötty" hanghatás közepette kinyomkodjuk belőle. Összekeverjük a korianderrel, az asafoetidával (vagy a fokhagymaporral), a chilivel, valamint a liszttel, majd 3-4 centi átmérőjű golyóbisokat formázunk belőle. (Ha túl totymákosnak találjuk, további lisztet adunk hozzá.) Ezeket forró olajban ízlésesen kisütjük.

Közben nekiállunk az öntetnek:

Kevés olajon megpirítjuk a fűszereket az alábbi sorrendben egymáshoz adagolva: római kömény, chili, asafoetida (vagy fokhagymapor), gyömbér. Ezt egy darabig hevítgetjük, majd hozzáadjuk a paradicsom kb. felét. Pár perc kevergetés után jöhet a másik fele, majd a babérlevelek.
Rizsával tálaljuk.

A végeredmény annyira tradicionális és finom, hogy Síva vigad a magyar.

Irgalmatlan közhely rovatunk bemutatja: az átlag hazai éttermek vegetáriánus kínálata olyannyira változatos, mint egy hatvanas szociológus ruhatára. Ha pl. a bütykösbögölyösi Korhely Vadkan csárdában is tartanánk magunkat vegán alapelveinkhez - tehát bojkottálnánk az előétel szekcióban fellelhető rántott sajtot és rántott karfiolt - akkor biztosak lehetünk benne, hogy az ecetes almapaprika mentene meg minket az éhhaláltól. Vagy az ablakban fellelhető muskátli zsengébb virágai.

Pedig semmi nem indokolja ám, hogy zöldségek panírozásához kotkodákoló élőlények megtermékenyítetlen petesejtjeit használjuk fel! Legjobb példa erre a pakora, melyet a kistérségi konyhafőnökök többségéhez hasonlóan a Firefox helyesírás-ellenőrzője sem ismer. (Legfeljebb felajánlja helyette a "paróka" opciót. Ezt majd a hajában főtt krumpli esetében hasznosítanánk, poén tessék!)

Az indiai rántott zöldségeknek legalább annyiféle verziója ismert, ahány egzotikus apró lény van egy pohár bombayi ivóvízben. Nézzünk egy felettébb egyszerű fajtát, holnap pedig egy másikat.

Komponensek:

25 dkg liszt (legjobb a csicseriborsó vagy a teljes kiőrlésű búza)
kevés őrölt feketebors
2 kiskanál pirospaprika
1 kiskanál őrölt ánizs
2 kiskanál római kömény vagy garam masala (ezt sem ismeri a Firefox, sebaj)
1 kiskanál majoránna
1 fej karfiol (de bármilyen zöldség felhasználható)

Ehhez annyi vizet adunk, hogy ne túl sűrű tésztát kapjuk. Pókerarccal csomómentesre keverjük, majd állni hagyjuk egy órát. Miután az így kapott elegyben többször türelmetlenül megcsodáltuk tükörképünket, a feldarabolt karfiolt (vagy a felkockázott padlizsánt, cukkinit, felkarikázott sárgarépát, burgonyát, stb...) megmártjuk a tésztában, majd a felesleges kulimászt lecsöpögtetve forró olajba tesszük. (Fontos, hogy a tészta ne legyen túl vastag.) Ha gyanítjuk, hogy megsült, villával ellenőrizzük, hogy valóban így történt-e.

A körethez:
150 g rizs
morzsolt főtt vagy konzervkukorica ízlés szerint
1 db paradicsom
1 db kápiapaprika
1 db hegyes erőspaprika
1 db zeller
1 evőkanál margarin
só

A margarint egy edényben hevíteni kezdjük, majd első lépésben hozzáadjuk az apróra vágott erőspaprikát, majd a többi felszeletelt zöldséget, végül pedig a főtt rizst és a kukoricát, majd örömködve megkeverjük.

Végeredmény:

A hálaadás napi pulyka és a karácsonyi almatorta mintájára. Mégpedig azon megfontolásból, hogy egy életre megfojtsam a tej- és margarinipart. Bár táplálkozásügylieg nagyon is szimpatizálok a krisna hittel, a legfőbb mantrájukban hallható sorral ("Hare Rama") semmilyen formában nem tudok egyetérteni. És biztos vagyok benne, hogy azok sem fognak, akik letesztelik az alábbi receptet, mely bonyolult, mint a Taktaharkány FC ultráinak lelki világa.

Alkatrészek:

4-5 db kápiapaprika
1 fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 evőkanál szójajoghurt (lelketlenebbek egy fél csomag feta sajttal helyettesíthetik)
kapszaicinfüggőknek ízlés szerinti chilipaprika vagy habanero szósz (utóbbi különösen javallott)
só

A folyamat:

A fejkarikázott paprikát olajon, fedő alatt pár percig pároljuk. Ezután hozzáadjuk a felkockázott vöröshagymát, belenyomjuk a fokhagymát, és várjuk, amíg megpuhul. Majd megsózzuk. Ezt az elegyet turmixgépbe helyezzük, hozzáadjuk a szójajoghurtot és ördögvillákat mutogatva összemixeljük, és chilipaprikával vagy habanero szósszal magunkra haragítjuk. Figyelem, a végeredmény a "vérlázítóan finom" besorolással bír.

Még csak két napja indult, de nem mondhatja senki, hogy ezen a blogon nem lehet FOGÁST TALÁLNI!

Most pedig a szója alapú élelmiszerekről lesz szó. A tofu és a tempeh között az a különbség, hogy utóbbi tartalmaz egy néma h betűt, valamint sokkal hülyébben néznek ránk a boltban, ha érdeklődünk, hogy van-e. Tehát ha szeretnénk elkerülni, hogy Burkusné Boszporusz Irma így kérdezzen vissza: "Micsoda? Csempe?", akkor legyünk amondók, és használjunk tofut! Nyilván ez sem terem meg pacalország minden élelmiszerüzletében, de nagyobb G-Roby, illetve Spar boltokban garantáltan fellelhető. Ha pedig mégsem, akkor a legközelebbi, hűtővel rendelkező bioboltban. (Csórók, figyelem, a DM-ben fellelhető változat jóval kevésbé költséghatékony!) Tehátakkor.

Komponensek:

1 doboz natúr tofu
fél vöröshagyma (nem több)
2 gerezd fokhagyma
4 evőkanál szójaszósz
1 kiskanál kukoricakeményítő
150 g rizs
2 sárgarépa
curry ízlés szerint

A rizst szolidan sós vízben feltesszük főni. Közben a megtisztított, felkarikázott sárgarépát ellentmondást nem tűrően kevés olajon, kevés sóval megpároljuk, majd mikor kissé megpuhult, hozzáadjuk a rizst, majd a curryt, és összekeverjük. A tofut kibontjuk, majd káromkodva konstatáljuk, hogy a tasakban lévő víz már megint kifolyt a konyhaszekrényre. Felkockázzuk, akárcsak a kezünk ügyébe kerülő vöröshagymát. A szójaszószt kiöntjük egy edénybe, majd szakértelemmel hevíteni kezdjük. Beletesszük a hagymát, belenyomjuk a fokhagymát, majd hozzáadjuk a kukoricakeményítőt, és a tofut. 2-3 percig kevergetjük, majd örvendezünk, hogy az így keletkezett brutálisan finom illat illat három nap múlva is a lakásban terjeng. Vizuális élmény:

Irán nem éppen turistaparadicsom, de ez érthető is. Sokakat már a gondolat is elriaszt, hogyan festett volna egy snitt a Baywatch-ból, ha a Kaszpi-tengernél kezdik el forgatni. Valahogy így:

 Ellenben a közel-keleti konyhák többségéhez hasonlóan csodás dolgokat tudnak előállítani növényi alapanyagokból. Persze, komoly hátrányuk, hogy ezek eredeti nevét lehetetlen kimondani egy fogászati zsibbasztó injekció után. Az esélyegyenlőség jegyében nézzünk tehát egy olyan ételt, mely nem rendelkezik ismert iráni fantázianévvel, ellenben egyszerű, mint egy teheráni medvetáncoltató.

Alkotóelemek:

1 fej vöröshagyma
1 db padlizsán
150 g rizs(a) (legjobb a barna rizs, de ha türelmetlenek vagyunk, kitűnő a fehér is)
2 kiskanál őrölt római kömény (vagy garam masala - róla még lesz szó)
2 kiskanál kurkuma
só
valamint ízlés szerint hántolt darált mandula és darált mák

A metódus:

Rizst főzünk nüansznyit sós vízben. Közben egy másik edénybe kevés olaj, majd felforrósodása után felkockázott hagyma kerül. Hozzáadjuk a fűszereket és miközben ízlésesen pirulnak együtt, Pavlov-kutyát imitálunk akaratlan. Ezután hozzáadjuk a felkockázott padlizsánt, sózzuk, megkeverjük, majd némi vízzel fedő alatt puhára pároljuk. Ha elkészült, hozzáadjuk a rizst, majd újabb fakanállal véghezvitt mixelés után állni hagyjuk. Ha némileg abbahagyta a gőzölgést, hozzáadjuk a mandulát és a mákot. A végeredmény magáért beszél: