Vegán muflon, avagy paszulyvitéz voltam Kamcsatkán

Állatpajtás és növényellenes gasztroblog

Tejszínes-gombás-zöldhagymás sült szejtán

2017. január 04. - KirschAndrás

Főztjeim mellett előszeretettel traktálok másokat újévi fogadalmaimmal. Minél kisebb érdeklődést tanúsítanak a mondandóm iránt mások, annál nagyobb örömmel tölt el engem ez a művelet. Ennek szellemében: 1. Nem kényszerítem embertársaimat arra, hogy vogul revütáncosnak öltözve járjanak medvetáncot a pápával. 2. Nem gargarizálok körtelével biztosítási kárbecslők társaságában. 3. Soha többé nem válaszolok a "mi az a szejtán?" kérdésre, kiváltképp nem az internet totális térhódítása után 15-20 évvel. (Ha mégis erre ragadtatnám magam, válasz gyanánt vihogva verem arcon az illetőt egy búvártappanccsal.)

És most akció. Beszerzi hozzá szolgalelkűen:

200g szejtánpor (azaz búzasikér)
70g búzaliszt
2 ek olívaolaj

1tk füstölt paprika
1 tk fokhagymapor
250 g csiperkegomba
2 szál zöldhagyma
1 gerezd fokhagyma
1 dl rizstejszín
1 tk mustár
só, bors

Szejtánt (amit továbbra sem vagyok hajlandó definiálni, haha) főzünk az itt leírt módon. Vékony szeletekre vágjuk, és mindkét oldalon kisütjük egy tapadásmentes serpenyőben. Közben ravaszul összekeverjük a füstölt paprikát a fokhagymaporral és némi sóval, és a sütés utolsó fázisában, fűszerezzük vele a szejtánt. (Hogy meg ne égjen a paprika, értem?) Ha, kész, félretesszük. A felszeletelt gombát forró olívaolajban, nagy lángon lepirítsuk, majd visszavesszük a lángot, és hozzáadjuk a felszeletelt zöldhagymát és a lereszelt fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk, majd tapasztaltan, türelmesen megvárjuk, hogy a leve nagyrészt elpárologjon. Ekkor hozzápasszítjuk a tejszínt és a mustárt, majd elkeverjük. A szejtánt a tejszínes-gombás cuccal rizsa társaságában ízlésesen szervírozzuk, nem mocsári tapló módon, mintha csak egy rinoszérosz hányt volna oda.
gombas.jpg

Hótegyszerű csicseriborsó- és kukoricaburger

Újabb olvasói levelet kell közzétennem: "Tisztelt Muflon úr! Amennyiben nem hagy fel az urizáló receptek posztolásával, rajzszeget verek a klumpámmal az alsóajkába! Hát honnan szerezzek én itt Rimákseregélyesen édeskrumplit meg babsajtot? Talán érleljek a hálóingemben? Megvolt bennem a szándék, hogy elhagyom a hurkát meg a pejslit, de ha így folytatja, komplett bölénycsordákat fogok tokaszalonnába tekerni! Sőt, a saját vejemet is, a Rezsőt! Aztán majd nézegethet, maga kotványos paszulytatár! Üdvözlettel: Kentaur Lajosné"

A blog elindítása óta megtanultam komolyan venni a hasonló fenyegetéseket, ezért most egy olyan szimpla specialitással hozakodom elő, melynek minden összetevője könnyedén beszerezhető. (Kivéve a csicseriborsót és a koriandert, hogy azért mégis provokáljak egyeseket.)

Összeharácsolandó:

400g (azaz egy konzerv) csicseriborsó
300g (azaz majdnem egy konzerv) morzsolt kukorica
fél csokor friss korianderlevél felaprítva
1 tk pirospaprika
1/2 tk őrölt kömény
1 citrom leve
4 púpozott evőkanál liszt
só/bors
zsemle, plusz az összes gány, ami a hamburgerbe kell.

A csicseriborsót és a kukoricát a fűszerek, a citromlé és a liszt társaságában aprítóba helyezzük, és durvára daráljuk. Ha az így kapott masszát még mindig undorítóan ragacsosnak találjuk, újabb dózis lisztet helyezünk bele. Ezután négy egyforma fasírt formázunk belőle, majd fél órára hüttőbe helyezzük. Kevés olívaolajon mindkét oldalon kisütjük, majd jajveszékelve zsemlék közé szorítjuk őket.
burger_1.jpg

Chilis-paradicsomos kínai szejtán

Vannak mondatok, melyeket még soha, senki nem ejtett ki a száján. Pl.: "Kisfiam, megyünk a nagyi temetésére, hozd a bohócsipkádat meg a szilveszteri trombitádat!" Vagy: "Doktor úr, megtenné, hogy belefújja az orrát a hajamba?" Esetleg: "De szeretnék szezámmagos csirkét enni, ami egykor a Morzsi nevet viselte!" Arra gondoltam, nem lehet véletlen, hogy ezek nem tartoznak a legnépszerűbb mondandók közé. A legutóbbinál személy szerint különösen nagy ellenállást éreztem magamban, függetlenül attól, hogy a csirkét Morzsinak, Anyunak vagy II. Lipótnak szólították-e korábban. És voltaképpen ebből született az öltet, hogy jelenlegi inkarnációm során először házasítom a kínai ízeket a szejtánnal.

Beszerzendő:

200g szejtánpor
70g búzaliszt
2 ek olívaolaj

kevés liszt a sütéshez
2 kaliforniai paprika (különböző színű, ha esztétikailag is a Csomolungmát szeretnénk ostromolni)
2 gerezd fokhagyma
1 kimagozott piros chilipaprika
3 ek szójaszósz
1 ek paradicsompüré
1 ek szezámmag

Szejtánt főzünk az itt elpofázott módon. Felnyiszatoljuk, majd lisztben történő megforgatás után kevés olívaolajban kisütjük. Féluton hozzáadjuk a felcsíkozott kaliforniai paprikát, félig megpároljuk majd félretesszük a rákba' nyugodni. Egy másik edényben is olívaolajat hevítünk, hozzáadjuk a felaprított fokhagymát, chilipaprikát, szójaszószt, paradicsompürét, egy kevés vizet, majd miután hirtelen felindulásból összeforraltuk, hozzáadjuk a szejtánt és a paprikát. A kész művet rizsával tálaljuk.
paradicsomoscsilis.jpg

Zöldhagymás édesburgonya-pogácsa

Vannak konyhai fogalmak, melyek szitokszóként is kiválóan funkcionálnak. Ilyen a pogácsa, a piskóta, a nokedli és a pampuskajanicsár, jóllehet, ez utóbbit még soha, senki nem ejtette ki a száján. A szerző kivételesen nem gyalázkodásként gondolt a pogácsára, és higgadt lelkiállapotában végiggondolta, hogyan lehetne elkészíteni a sima krumplis verzió változatát progresszívebb formában, egy tankhajónyi étolaj nélkül. Javasolnám, hogy csupán azok kíséreljék meg az előállítását, akik rendelkeznek némi rutinnal pl. zöldségfasírt-gyártás terén, ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy a legkülönfélébb mitológiai vadakat szólítják fel szexuális aktusra nagy hangerőn. (Önéletrajzi ihletésű tanulság!)

Beszerzi célirányosan a következőket:

1 kg édesburgonya
2-3 szál felaprított zöldhagyma
2 ek szójaszósz
100g liszt
1/2 tk barnacukor
1 ek felaprított chilipaprika
1 tk só
olívaolaj vagy kókuszzsír a sütési metódushoz

Az édesburgonyát hirtelen felindulásból meghámozzuk, majd szándékosan puhára pároljuk. Szükség esetén szűrőbe tesszük, és mikor lecsepegett, majd kihűlt, egy keverőtálba helyezzük, és összegyúrjuk a többi hozzávalóval. Ha túlságosan mrutyok állagúnak találjuk, további lisztet adunk hozzá. Ezt követően egy szigorúan tapadásmentes serpenyőben olívaolajat hevítünk, majd kisütjük rajta a pogácsává formázott masszát. Korianderes-szójajoghurtos mártással fogyaszthatjuk, de magában megzabálva is isteni.edesburgonyablog.jpg

Fokhagymás sajtkrémmel töltött szejtán szezámmagos bundában

Akár kijevi rántott szejtánt is írhattam volna magaslabdát szolgáltatva a tudálékos, kötekedő kommentelőknek! Bármily megdöbbentő is, létezik ugyanis olyan embertípus, aki a komment funkciót kukacoskodásra használja ahelyett, hogy közterekre vonulna a blog íróhát ábrázoló transzparenssel, és fennhangon hirdetné: "Egy tengerimalac zoknicsiptetője vagyok a Vegán Muflon szerzőjéhez képest! Hegyikecskék baktassanak fel az orrsövényemen tűsarkú búvártappancsban, ha leszek oly búboskemence képű vadparaszt, hogy beugatok neki!" Szóval a kijevi szejtánba töltött fűszeres vajat vegán sajtkrémmel reprodukáltam, melytől elvesztette kijevi jellegét, de finom lett.

Tehátakkor, előkotorjunk ezeket a sublót aljából, hacsak nem a sifonérben tároljuk:

Alkotóelemek:

200g búzasikér
70g búzaliszt
2 ek olívaolaj
2 ek Vegamix vagy hasonló szárított zőccségkeverék
1 tk fokhagymapor 

200g tömlős vegán sajtkrém (Már a G-Robyban is kapni, de jobb bioboltokban tuti)
3 gerezd fokhagyma
100 g zsemlemorzsa
2 dl szójatej (natúr)
100g fehérliszt
2 ek szezámmag
4dl étolaj vagy étolajfóbiásoknak kókuszzsír

A búzasikért, a Vegamixet, a fokhagymaport és a lisztet óvatlanul elkeverjük, megsózzuk, majd hozzáadjuk a vizet és összegyúrjuk. Az így kapott szürkeállomány állagú esszenciát fél óráig hagyjuk békében, és figyelmeztessük hozzátartozóinkat, hogy ne ijedjenek meg tőle. Ezt követően 4-5 egyforma részre nyiszatoljuk, és jó 3/4 óráig főzzük zöldségleves-alaplöttyben. A megfőtt és kihűlt szejtánt mélységes rutinnal telítődve 1-2 cm vastag szeletekre vágjuk. A sajtkrémet elkeverjük az összetört fokhagymával, sózzuk, borsozzuk, majd két szejtánszelet közé töltjük. Az ízlésesen összetapadt szejtánszeleteket megforgatjuk sós, lisztben, szójatejben, megint lisztben, megint szójatejben, legvégül a szezámmaggal elkevert zsemlemorzsában. (Aki felismerte, hogy itt a dupla panírozás metódusát taglaltam, joggal ünnepelheti magát!) Végül az egész hóbelevancot kisütjük forró olajban, majd rizsával vagy salátával zabálásra kínáljuk fel.
szejtaaaan_1.jpg

Currys sütőtökkrémleves fokhagymás krutonnal

Még a hisztérikus rendmániások hűtőjében is fellelhetők olyan élelmiszerek, melyek Dzsingisz kán hódításainak idején kerültek oda. (Ő állítólag kiváltképp precíz hadvezér volt, mielőtt lerohant egy országot, mindig átnézte a tatáridőnaplót.) Én a következő ételhez a legutóbbi posztban taglalt sütőtök maradványait használtam fel, de semmi bajom lett tőle. (Viszont emlékszem egy főiskolai vizsgámra, ahol tételmérgezést kaptam.) Sőt, mások is beleettek, amin úgy felháborodtam, hogy elővettem a verőkanalat. Jut eszembe, egyszer meghívtam egy mentalistát ebédre, na, de valójában ő volt a vendéglátó. A szükségszerű bevezető után pedig szakma:

Összeharácsolandó komponensek:

700 g sütőtök meghámozva, magtalanítva
1 fej vöröshagyma
1 tk tandori currypor
1l zöldségleves-alaplé
1 dl rizstejszín
1 szál zöldhagyma
kevés só / bors

A krutonhoz:

2 ek biomargarin
2 gerezd fokhagyma
pár szelet kenyér legkockázva (szikkadt, már-már sérülés előidézésére alkalmas)

Az apróra vágott hagymát szolgalelkűen megpároljuk, majd hozzáadjuk a curryport. Jó fél perc múlva a sütőtököt, majd öt perc közepes lángon való pirítás tényének fennforgása után hozzápasszítjuk az alaplevet. Miután fedő alatt 15 percig párolódott, nekiesünk botmixerrel, és miután összemixeltük, hozzáadjuk a tejszínt. Sózzuk, borsozzuk, de ésszel. Egy másik edényben megolvasztjuk a margarint, majd belenyomjuk a fokhagymát. Miután összekevertük, levesszük a tűzről, és hagyjuk némileg kihűlni. Ezután pókerarccal megforgatjuk benne a kenyérkockákat, majd 200 fokra előmelegített sütőben 10 percig pirítjuk. A kész művet - minden esztétikai érzékünket bevetve - a kenyérkockákkal és apróra vágott zöldhagymával dekoráljuk.
img_0837.jpg

Sütőtök lime-mal és zöldchilivel

A vegetarianizmus világnapja alkalmából a hétvégén állatpajtás felfedezéseimet szeretném megosztani az olvasókkal: a golden retriever szilárd halmazállapotú létforma. A trafóháztól vagy a csatornafedőtől az különbözteti meg, hogy a „hárrárárárrrr” hangsor gyakori ismételgetésére a „beű!” fonémával felel. A golden retriever nem balalajka. Ezt azzal tudom alátámasztani, hogy valahányszor megpróbálom eljátszani rajta a Smoke On The Water kezdőtémáját, elszalad. Utóbbi mellesleg nem volt benne a használati utasításában, sőt, ezt a tényt előző gazdája is gerinctelen módon elsunnyogta előlem. A vizsgálat alapját képező, tizenkét éves példány tulajdonságai alapján azt mondhatom, hogy a golden retriever vidéki nagymama: nem túl jó illatú, erősen őszül és üdvözléskor hajlamos nagy kiterjedésű nyálfoltot hagyni az ember arcán. Zsebpénzt viszont állítólag csak igen indokolt esetben ad.

neonyuszi.jpg

Most pedig egy olyan témát szeretnék taglalni, melyben a golden retriever – szerencsére – deficitet képez. Ellentétben mondjuk a sütőtökkel. Ennek szellemében a hozzávalók:

1 kg sütőtök
1 tk szegfűbors
2 tk kardamommag
2 db kisebb lime
1/2 lime leve
1/2 zöldchili vagy hegyes erőspaprika
1dl növényi joghurt
1 csokor koriander

A sütőt előmelegítjük 200 fokra. Közben a sütőtököt vertikálisan kettévágjuk, majd miután a közepét kikanalaztuk, horizontálisan 2-3 centi vastagra szeleteljük. A kardamommagokat egy ún. mozsár nevű szerkezetben összetörjük, héjukat pedig könyörtelenül kidobjuk. A kardamom hasznos részét egy edénybe öntjük a szegfűbors társaságában, és összekeverjük 3 ek olívaolajjal. A lime-okat értetlenkedve meghámozzuk, kisebb gerezdekre szeleteljük, majd egy másik edényben minimális só társaságában szintén fellocsoljuk egy kevés olívaolajjal. A joghurthoz hozzáadjuk a lime levét, egy kevés sót, és hagyjuk békében nyugodni. A tököt egy ecset jóvoltából, segítségével és hozzájárulásával megkenjük a kardamomos-szegfűborsos olívaolajjal, és húsz percre sütőbe tesszük egy alufóliával bélelt tepsiben. Ha megsült, ellentmondást nem tűrően kivesszük, ráöntjük az olívaolajas lime-ot, pár szelet zöldchili, majd végül az esztétikai élményt az egekbe fokozandó joghurttal és korianderrel dekoráljuk.

tokblog.jpg

Színes vega fajitas salsa szósszal

"Szeretlek, te bornírt vadbarom!" - mondta Johanna a tepsiszájú parasztgyereknek, s szeme tengerében visszatükröződött az őszi hold szelíd fénye! "Én is, te öszvérarcú pacalbuksza! Most azonnal pórázra kötnélek, és kiszagoltatnám veled a szarvasgombát a környéken! Vagy a jégeralsómat!" - válaszolt Antoine olyan szenvedéllyel, mintha csak a Kilimandzsárót készülne legyűrni. Azzal egymás orrába fújtak és eggyé váltak a csalitosban."

Egyes olvasóktól több kritikát is kaptam, hogy receptjeim mentesek mindennemű drámai hatástól és romantikus töltettől, én pedig nem akartam lelombozni őket azzal, hogy elárulom: ez voltaképpen ennek a műfajnak a legjellegzetesebb sajátossága. Ezért inkább, hogy ne érje szó a ház elejét, megajándékoztam őket egy részlettel a Szívzörejek a Cickányok völgyében című regényemből. És most jön a száraz rész, aki unatkozik, ugrókötelezzen mezítláb egy zsák legódarabon!

Alkotóelemek:

200g szejtánpor
70g búzaliszt
2 ek olívaolaj


Továbbá:

3 db kaliforniai paprika (különböző színűek, ha hatásvadász végeredményre vágyunk)
1 fej lilahagyma
200 g barnarizs
4-5 ek morzsolt kukorica (konzerves)
1 csokor koriander
1 db lime leve
só/bors

A salsa szószhoz:

2 db paradicsom
1 ek paradicsompüré
1 fej lilahagyma
2 ek szeletelt jalapeno
1 csokor koriander
1 db lime


Szolgalelkűen szejtánt főzünk az itt leírt módon. A rizsát is feltesszük főni minden konyhai tapasztalatunkat latba vetve. Addig is elkészítjük a salsa szószt: az összetevőket nagy műgonddal apróra vágjuk, hozzáadjuk a paradicsompürét, belefacsarjuk a lime-ot, megsózzuk, elkeverjük, és félrerakjuk. A paprikát és a lilahagymát felcsíkozzuk, a megfőtt szejtánt hosszában 1-2 centis szeletekre vágjuk, az egész hóbelevancot egy alufóliával kibélelt tepsibe tesszük. Vékonyan meglocsoljuk őket olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk, a szejtánszeletekre salsa szószt lapátolunk, majd a tepsit 200 fokra melegített sütőbe tesszük 25 percre. Kukoricás barnarizsával szervírozzuk, felaprított korianderrel dekorlájuk, végezetül lime-ot facsarunk rá, értem?

img_0805aaaaa.jpg

Arrabiata citrommal és vodkával

Újfent két szörnyűséges tévedést kell eloszlatnom: 1. Kistarcsai telekszomszédunk, Kalányos Jóska sosem volt befutott operettszínész Csehszlovákiában, csupán statisztaként szerepelt egyszer egy Háry János-előadásban, szóval senki ne higgyen neki! 2. A veganizmus még véletlenül sem jár kéz a kézben az absztinenciával és a spirituális/bio életvitellel. Ezen sorok írója pl. ezt bizonyítandó, reggelente energiaitallal és denaturált szesszel vegyített azbesztport iszik, melyet előzőleg a mikrohullámú sütőben hevített langymelegre. A következő recept is amolyan DAFKE azok számára, akik hepciás vadszamár jógapózban kezdik a napot, és meggyőződésük, hogy az alkohollal készült ételek hatására láncfűrésszel kergetik majd családjukat a veteményesben.

Hozzávalók:

200 g penne
2 db piros chilipaprika kimagozva (természetesen a 7-8 centi hosszú, kevésbé csípős változatról ugatok, mert ha a miniatűr verziót használjuk, megismerkedhetünk azzal az érzéssel, mikor egy üveg sebbenzin elfogyasztása után megnyaljuk a Napot)
3 gerezd fokhagyma
1 citrom héja és leve
1dl vodka
400 gramm aprított paradicsom
1 csokor petrezselyem felaprítva
só/bors

A tésztát alázatosan feltesszük főni enyhén sós vízben. A felaprított fokhagymát és a hosszában felvágott chilit kevés olívaolajon megpároljuk, majd elemi erejű sistergés közepette hozzáöntjük a vodkát. (A drámai hatást fokozandó, szájjal mi magunk is imitálhatjuk a "ssssssssss!" hanghatást!) Egy-két perc kavargatás után hozzápasszítjuk a paradicsomot, a citromlevet majd komótosan a félig-meddig megfőtt tésztát (ezt ugyanis a paradicsomlében főzzük készre, hoppá!). Sózzuk, borsozzuk, citromhéjat reszelünk rá, hozzáadjuk a petrezselymet, majd összeforgatjuk. Végül a tökéletes esztétikai élmény elérése érdekében meglocsoljuk egy kevés olívaolajjal.
penne.jpg

Póréhagymás chilis babbal töltött édesburgonya

Mint tudjuk, a pusztán növényi alapú táplálkozás követői nem jutnak elegendő fehérjéhez, vitaminhoz és egyéb tápanyagokhoz. Így hát elkerülhetetlenül megvakulnak, végtagjaik elsorvadnak, majd bőrizomtömlőt növesztve egy ótvaros veteményesben fogják leélni életüket, míg ki nem végzi őket egy rotációs kapa. Nos, ezen sorok írójának testfelépítése több szempontból nem felel meg a gilisztáénak. (Ezt épp ma reggel ellenőrizte a fürdőszobatükörben, onnan tudja.) Képes pl. gépelni, amit gilisztaként csak akkor tudna megtenni, ha megdögölne, megkeményedne, és valaki nyomkodná vele a klaviatúrát. Nos, ezt a gusztusos bevezető csak azért kívánkozott ide, mert a következő műalkotás kivételes mennyiségű fehérje- és vitamincunamit vonultat fel, és ha kedvünk tartja, egy-egy táplálkozásról szóló vita hevében bármikor betömhetjük vele a minket győzködő tudatlanok szájnyílását.

Ingrídiönz:

2 drabális méterű édesburgonya (vagy 4 db közepesebbecske)
400 g vörösbab (konzerves)
400 g fehérbab (szintúgy)
400 g aprított paradicsom (megintcsak)
1,5 dl paradicsompüré
150 g füstölt tofu (elhagyható, de ne hagyjuk el!)
1 póréhagyma
2 gerezd fokhagyma
1 ek füstölt paprika
2 tk őrölt kömény
1/2 tk cayenne bors
1 db avokádó

A sütőt kijelentő módban előmelegítsük 200 fokra. A megmosott édesburgonyákat egy villával megszurkáljuk, majd héjastól (aki meghámozza, annak denevért teszek a pizsamájába!) 45 percre sütőbe tesszük. Közben nekilátunk a chilinek: a póréhagymát felkarikázzuk, és kevés olívaolajon megpároljuk. Cicázás nélkül hozzápasszítjuk a felaprított fokhagymát, a fűszereket, majd paradicsomkonzervet és a pürét, majd az összetört tofut. Jó tíz percig pároljuk tapasztaltan, türelmesen, majd hozzáadjuk a lecsepegtetett babot. További tíz percig tutujgatjuk, kevergetjük közepes lángon. A sült édesburgonyába hosszában egy hasadékot vágunk, majd megtöltjük a chilis babbal és a héjájól megfosztott, felkockázott avokádóval.
img_0761blog.jpg

süti beállítások módosítása